Szolnok City

 2011.05.16. 20:53

"Szia Csillagom!:) Holnap este megyek be a haverokkal bulizni az egyetemhez. Nem lenne -e kedved velem szeszelni...:D Na? Meg a stoppos kirándulásunkkal mi lesz már? Habcsók:)"

Erre felkaptam a fejem, hiszen két nappal későbbre, május 10.-re (keddre) pont tervben volt Szolnok, mint úticél, így a Zanzibár koncert előtt rögtön vázoltam is Ildinek a lehetőséget, aki lecsapott rá annak ellenére, hogy 11-én nyelvvizsgája volt. Na ez a vállalkozókedv és a szellem, ahogyan élni kéne!
A Zanzibár szerint nem számított, hogy észak vagy nyugat, ezért nyugatra indultunk, így is csak keletre érkeztünk meg két fuvarral. A Segneren találkoztunk, majd a benzinkúton és a susnyásban történő pisilés után (ugye milyen fontos!) kiálltunk a már bevált Penny Markethez, ahonnan alig tíz perc elteltével felvett egy Opel, na meg egy karcagi uraság, aki magánnyomozói irodát fog nyitni Budapesten és "kideríti a megbízóinak, hogy ki hegeszti az asszonyt." Pédául! De még egyéb tevékenységekre is kiterjed a hatásköre. Nem mindig éreztük magunkat biztonságban, kicsit gyorsan haladtunk, a sárga-piros lámpának pedig mutattuk, hogy kabbe. Legalábbis a sofőr. Egyébként rendes volt, elvitt a benzinkútig és ez azért volt jó, mert nem ott rakott ki, ahol a múltkor szenvedtem több tíz percet. Megköszöntük, majd nem sokkal később folytattuk utunkat egy Csíkból érkezett hazánkfiával, azt az élményt és azokat a történeteket leírni nem lehet, a székely beszédet és a mentalitást sem:) Pestre tartott a barátaihoz, akik gondolom örömmel fogadták:) Szolnokra bevitt minket, elkísértük pénzt váltani. Nem sokszor lát az ember 500 Eurós bankjegyet. Azt beváltottuk, 128 ezer forinttal lettünk gazdagabbak, majd Ildiék számot cseréltek, aztán emberünk elment, mi meg árván maradtunk Szolnokon.Megtanultuk a "bőcsködözni" szó jelentését. =(villong) Egy tanulságos történet tőle búcsúzóul: "Egyik haverom, kétméteres, nagydarab ember tanult autót vezetni, rögtön az első órán letekerte az ablakot, fél kezével kikönyökölt rajta, mire az oktató megjegyezte, hogy ez így rögtön nem lesz helyes és így felhúzta azt. Út közben egyszercsak a sofőr balra nézett és egy hatalmasat köpött, csak közben azt felejtette el, hogy az ablakot korábban feltekerte és a nyáltenger ott vigyorgott az ablakon." Mindezt persze sokkal jobb előadásmódban, hááát, szakadtunk...:D
Fényképezkedtünk, megnéztük a belvárost, járkáltunk, voltunk a Tiszaligetben, az új hídon, a töltésen pihentünk, sőt egy jó kis kocsmát is felfedeztünk, amire igencsak szükségünk volt.

Fél 6-kor kezdődött a meccs, idővel bőven rendelkeztünk, hisz már délelőtt Szolnokon voltunk, kajáltunk a "Big Burger"-ben, ott tessék Skandináv hamburgert enni, mert az finom! A pultoslányra is mondhatnám hogy finom, de inkább gyönyörű. Remélem majd olvassa:)
Igazság szerint a város nem nagyon tetszett, mert a kelleténél több volt a beton, meg valahogy üres volt... Azért jól éreztük magunkat, sokat hülyültünk és egy útitárs alapból sokat nyom a latba:P A szőkőkútból történő vízkimeregetés és a másik elárasztása az alapprogramok között szerepelt, Ildi még pluszmunkát is végzett, hisz séta közben a bokáig érő pocsolyába belelökött, elárasztva a szép fehér cipőmet ganéval. De nem vettem rossz néven, visszakapja még ő ezt...

Sálas szobor és Ildi:
















A meccset végigszenvedtük a vendégben, a 3 perces eső nyújtott kevéske vigaszt, amikor a tábor félmeztelenre vetkőzött és úgy szurkolt, de erről ennyit. 
Hazafele sikerült egy kocsit szereznünk Hajdúszoboszlóig, egyik kedves szurkolótársam Édesapja volt a tettes, ezúttal is köszönjük. Ildiért eljöttek Balmazújvárosról én meg hazavonatoztam és rá kellett jönnöm, hogy még mindig imádok vonatozni, hát még ha nem lenne ilyen drága... Este fél 10 körül értem Debrecenbe, ezzel vége is lett a napnak... Másnap reggel várt a germanisztika ölelő karja 8-tól...
A méltán híres és elismert művész dalával búcsúzom:
Copy Con: Szolnok City
https://www.youtube.com/watch?v=aD-P0sV2Jrw&feature=related

Kocsmamóka:



 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerekedjfel.blog.hu/api/trackback/id/tr972909338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása