A san marino-i kirándulás főpróbáját pár nappal az utazás előtt tartottuk, amikor ketten egy másik barátommal kimentünk Derecskére 160-al egy romániai magyar férfiúval kézimeccsre drága barátunkhoz, Zsoltihoz, visszafele ezt már fokoztuk, mert már hárman álldogáltunk a város szélén, igazából a sikerben nem is annyira bízva, a busz amúgy is jött volna nemsokára, de volt ám nekünk egy csodatévő magyar nagyalakú zászlónk Puskás Hungary felirattal, amit a többiek "ó ne csináld már!" felszólítása ellenére kifeszítettem, majd 5 másodperc múlva egy jobbikos képviselő állt meg, természetesen a zászló miatt:) A szép barokk körmondat után térjünk is a következő utazásunk céljára, San Marino-ra. Ezt a Debrecentől 1300 km-re található miniállamot Olaszország öleli körül és Rimini mellett található pár km-rel. Minden másra ott a Wikipedia.
Mielőtt elfelejtem, úticélunk nem volt más, mint a San Marino-Magyarország válogatott focimeccs.

1. nap:
Debrecen-Sopron 442 km

2011 június 3-án indultunk kedves barátommal, volt osztálytársammal, Danival, akivel már egy ideje tervezgettük a túrát. A konditermi edzések alkalmával sokszor előkerült a téma, majd ezen a gyönyörűszép nyár eleji napon valósággá érett!
Miután anyagi támogatásban részesültem kiccsaládomtól, eurót váltottam, majd reggel fél 7-kor kedves Édesapámmal elindultunk Pestre, hisz véletlenül pont oda kellett mennie, így ez kapóra jött nekünk. 9-re már fenn is voltunk a jó nehéz csomagjainkkal, villamosoztunk egyet, természetesen egy-egy sör is elfogyott, majd a buszon blicceltünk egyet és meg is érkeztünk Kelenföldre. Onnan egy 5 perces séta következett a Sasadi útra, ami ugye a stopposok törzshelye. Nem is csalódtunk, a benzinkútnál két csajszi bökdöste egymást, hogy nézd már, ott is stopposok jönnek. Bátran odamerészkedtem, megtudtam, hogy Tatabányára mennek, kb. 3 percet vártunk rájuk, mire felvették őket, integettek is nekünk lelkesen. Cukik voltak:) Mivel első nap Bécsbe akartunk eljutni, kiraktuk a Wien feliratú táblánkat, és szorgalmasan álltunk ott egy órát.
Igazából csinálhattunk volna nagyobb táblát is, nem hiszem, hogy messziről jól kivehető volt, na de mindegy, közben fotóztak minket általános iskolások, meg nevettek, de legalább nekünk is jókedvünk lett tőlük:) Aztán egyszercsak odajött egy srác a parkolóból, hogy ő Sopronba megy, az jó -e nekünk. Természetesen jó volt, nem is bántuk meg, jófejnek bizonyult (és nem csak azért, mert mindjárt bejelöljük fészbukon és megmutatjuk a linket neki:D). A barátnője is aranyos volt telefonon keresztül, nem hitte el, hogy stopposokat vett fel, mert mi lesz akkor, ha baltával szétvágjuk, mint Stephen King Tortúra című könyvében Annie Wilkes egy stoppos "művészsrácot". Épp most olvasom!:D Csak hát ott a sofőr volt a gonosz:) Nos, ő nem volt gonosz, még viccelni is lehetett vele, értelmetlen kérdéseket is feltenni, nem haragudott, mert ugye, nem eresztételi kiszeli bábatok? Na látjátok! Sportos családból származik, sajnos abbahagyta a focit, nem gazdagíthatja a Kispestet:) Viszont a huga szemrevaló teremtés, már miután lecsekkoltam a Fradi kézisek honlapján, azt hiszem fogok vele találkozni egy párszor, legalábbis a lelátóról mindenképp látom:) Jóóó, legyen, tán nem haragszik meg, ha már közszereplő, Mohácsik művésznőről van szó:D
Sopronban sofőrünk bevitt minket a belvárosba, megmutogatta, hogy mi hol merre van, meg hogy a távolsági buszpályaudvart ott is parasztelosztónak hívják, de a belvárosi kocsmák helyett inkább odébbmentünk, valami lazább árfekvésű helyet keresve, megkérdeztünk egy srácot, de nem volt helyi, aztán már megint egy lányhoz merészkedtem oda, aki mutatott pár kocsmát, a kérdésemre pedig, hogy ő hol lesz este, a válogatott női kosármeccset jelölte meg, ami ott volt Sopronban, ráadásul ingyenes volt:)
Több sem kellett nekünk sem, természetesen elmentünk, csináltunk pár képet a stadionnál, majd a csarnokban is, bevásároltunk pár doboz hideg nedűt, majd megnéztük a Hollandok elleni meccset, amit simán hoztunk. Egyedül akkor lettünk rosszul, amikor kiosztották mellettünk a dudákat és a plebs elkezdte fújni, háááááát, tiszta gané volt...:) A sportcsarnok mosdójában sikerült megmosakodnunk felülről, a WC-be tévedt vendégek pedig "ezmiez" arckifejezéssel meredtek ránk :D
A meccs után felmentünk a domboldalra, ahol erdőt sejtettünk, majd kijutottunk egy tisztásra, egy dombtetőre és ott felvertük a sátrunkat, mert már nem volt kedvünk továbbmenni Bécsbe. körülöttünk 100-100 méterre minden irányban volt egy ház, de nem foglalkoztunk velük, meg ők se velünk, mondjuk nem lehetett mindennapi a vadkempingezők látványa:) Eléggé felhős volt az ég, de szerencsére csak elkerült minket az eső, a sátrat is ügyesen felvertük, kajáltunk, fogat mostunk, tán ezen a napon csak sörre költöttünk:) Élni tudni kell, a többi senkit sem érdekel, csakhogy a Junkies-zal szemléltessem ezt a napot:):D

2. nap:
Sopron-Bécs-Ljubljana 457 km

Másnap fél 8-kor már fenn voltunk, nem is igazán keltünk korán, nem is siettünk, jól esett ez a kis alvás... Itt aludtunk:

Elég későn indultunk neki az útnak, csak még azt nem tudtuk, hogy merre kell menni Bécs fele. Leértünk a főútra, megkérdeztünk egy nénit, és pont ott voltunk azon az úton és pont jó helyen, mert meg tudott állni, aki akart. Öt perc sem telt belé, máris megállt egy srác, aki Bécsbe ment, ráadásul szakácsként dolgozott az egyik étteremben. A városhatárnál kirakott minket, mi meg már konkrétan nem is tudom mennyit, de vagy 2 órát álltunk az út mellett, már mindent kitaláltunk, kiírtuk, hogy Graz, A2, Italy, Bitte, meg minden lópikulát, de nem ért semmit. Egy csomó idős néni meg bácsi jött a felsőbb kategóriás autójával. Megértem, hogy egyedül nem vesznek fel, de az is egy tanulságos dolog, hogy aki beleszületett a gazdagságba az kevésbé adakozó és jószívű, mint aki esetleg felkapaszkodott és tudja milyen érzés is szegényebbnek lenni, na ők jobban segítenek...
Aztán nézegettük a térképet és egy kis otthonról hozott segítséget a hitchwiki.org-ról, majd úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a Triester Straße-ra, ami nagyjából egy óra járóföldet jelentett a tűző napon. Betértünk egy Intersparba, ahol kajáltunk és felfrissítettük magunkat egy kicsit. Vittem magammal ilyen kis csokis, meg vaníliás nápolyit, de nem azt a hagyományosat, hanem olyan nagyobb félét, na az teljesen jó volt, meg hasznos is, ha egy kicsit megéhezett az ember. Vittünk néhány konzervet is, de nem akartuk a táskát túlterhelni...
Az Obi előtt álldogáltunk megint egy órát, mire felvett egy rendes osztrák faszi, mondta, hogy ott kevés eséllyel kapunk stoppot, ezért elvisz minket a legközelebbi autópálya-pihenőhöz. Volt egy kutyája, a neve sajnos már nem ugrik be... A cuccaink a csomagtartóban voltak, de ez nekünk nem okozott nagy gondot, pedig előtte megbeszéltük, hogy az egyikünk bennmarad, amíg ki nem száll az ember, nehogy elhajtson a csomagjainkkal, de igazából ez a szabály csupán a megbeszélésig tartott, mert egyik sofőr se tűnt olyannak, hogy na ez most ellóg velük. Minket se nagyon érdekelt, hogy elhajt -e vele, hát hajtson, megoldjuk! :D
Szép környéken volt a pihenő, ott elszórakoztunk egy kicsit, a forgalom gyér volt, de lassan csorogtak az autók, úgyhogy ideális hely volt stoppolni. Űltünk/álltunk vagy fél órát, mentek el a kocsik, de egyszercsak az egyik visszatolatott, lehet hogy a már mágikus erejűnek bizonyult magyar zászló miatt, amit a hátizsákomra terítettem. Az elején az angol-német keveréket használtuk, de aztán maradtunk a németben. Szlovén rendszámú autóban, cseh ember ült, tudott vagy öt nyelven, a Balkánon dolgozott és épp Ljubjanába tartott. Természetesen mentünk vele, ő volt a legszimpatikusabb sofőr, mindent megmutogatott, elmagyarázott, a sörökről érdeklődött, mutatott cseh zenét, meg mindenfélét, mi is mutattunk neki, főleg az Ismerős Arcok jazzes számaira verte a térdét:) Szlovénia tájai szépséges szépek voltak, de a hatalmas felhőszakadás, amilyet én még nem láttam ott tartott minket egy ideig az egyik benzinkúton. Legalább friss volt az idő és minket nem kapott el:) Estére értünk Ljubljanába, rendes volt, mert elmagyarázta merre vannak a hostelek, hol lehet szórakozni, a sátorozásról pedig lebeszélt minket az üldöző vihar miatt... :)
Elkezdtünk a Ljubljanica-folyó mentén bolyongani a belvárosban, mindkét oldalán kiűlős kocsmák, élőzene, úgyhogy ha lehetőségem lesz, tuti elmegyek még Ljubljanába több napra, nagyon tetszett. Néztünk a buszmegállóban egy térképet, megtaláltuk a Celica Hostelt (ha valaki kíváncsi, utána lehet nézni), ami egy multikulturális környezetben fogalt helyet, tele punkokkal, szivárvány zászló kifeszítve, rendőrök járőröztek, még hívtak erősítést is, de végülis érdemes megnézni, hisz olyan egyedi környezet volt, hogy még olyat se láttunk sose:) Az ára miatt nem maradtunk ott, lnéztünk egy másikat, de mivel az csak 2 Euróval volt olcsóbb, Dani úgy döntött, hogy ma nem fogunk aludni. Így hát elkezdtünk sétálni Olaszország felé... A városhatárig ki is jutottunk, majd sikertelenül kerestünk valami helyet, ahol aludni lehetne, végül egy kis erdősávot találtunk. Ez már így az éjszakai órákban volt, az erdőben találtunk egy padot egy szoborral szemben. Na, ha Dani nem akart megszállni akkor én lefeküdtem a padra, hálózsákot elővettem és szevassz világ. Ez csupán fél óráig tartott, utána jött az eső és elsétáltunk az egyik benzinkútra... Dani mondta, hogy mialatt aludtam az erdő másik oldalán látott egy futó embert, meg a rendőrök szirénáztak 150 méterre tőlünk, na meg mialatt bolyongtunk zöld területeket keresve, egy szlovén srác elkezdett agresszíven makogni, mikor benéztünk a kertjébe. És mikor mondtam angolul, hogy nem értjük, még agresszívabban magyarázott a barátnője mellől. Nem igazán törődtünk vele, mondtuk, hogy jólvan szlovén, szevassz:D Legalábbis gondoltuk!:D
A benzinkút oldalához leheveredtünk, szerencsére volt tető a fejünk fölött, ott úgy ellézengtünk, mire meguntam és elővettem a hálózsákomat, a polifoamot, aztán próbáltam aludni. A kutasokat nem zavartuk, pár ittas fiatal jött kocsival, kérdezték, hogy hitchhikingolunk -e, aztán elkezdtünk beszélgetni a fociról, hogy a szlovénok milyen selejtezőcsoportban vannak:) Rendesek voltak.
Itt aludtunk:


3. nap:
Ljubljana-Vicenza 300 km
Vicenza-Rimini vonattal 277 km
Össz.: 577 km

Összesen kb. egy órát aludhattunk, de pirkadatkor már kinn is voltunk a Ljubljana táblánál, természetesen miután a benzinkút mosdójában megtisztálkodtunk, 5 órakor már stoppoltunk is...
Dani pózol, meg tök jó az óriásplakát is:D
20 perc múlva megállt egy középkorú fószer régi autóval és alapfokú angol/német szókinccsel, de megértettük egymást. A szlovén/olasz határnál rakott ki minket, neki is köszönjük szépen. Annál a pihenőnél fél órát álldogáltunk, majd egy francia srác vett fel minket, próbálkozott németül, de mondtam, hogy inkább angolul, mert azt megérteni megértjük, csak kifejezni nem tudjuk annyira magunkat. Mindig én űltem elöl, én voltam a szócső, pedig néha aludhattam volna hátul is... :) Dani szerint The Hungarian people live in Camping in Rimini, de ez nem igaz, ott csak alszanak, nem laknak! Bár nomádok voltunk, lehet a gyökerekre gondolt.
Körülbelül Velencéig vitt minket, majd egy fiatal pár vett fel minket, akik egy pihenőnyit vittek, közben talán olasz hangoskönyvet hallgattak, aztán egy még fiatalabb párhoz űltünk, maximum 20 évesek voltam, bár a csajszit nem hiszem, hogy volt annyi, Julie-nak hívták, kérdezték, akarunk -e füvet venni :D Lehet agresszívabban mondtam, hogy nem, mert egy rémült sorry-val válaszoltak, mindenesetre jó arcok voltak, nekik is volt két kutyájuk a csomagtartóban, onnan kandikáltak ki, mi meg a táskáinkkal alig fértünk be a hátsó űlésre... Luigit (=Danit) szerencsére összenyálazta Jago, meg is érdemelte... :D















Na... miután kitettek, másfél-két órát álltunk a napon a következő benzinkútnál, de nem szándékozott megállni senki, páran megkérdezték merre megyünk, de egyikük sem ment dél felé....
Utólag persze könnyebb beismerni, hogy jobb lett volna higgadtnak maradni és nem csinálni hülyeséget, dehát azért ott csak negyven fok volt, másfél órája álltunk ott, folyamatosan figyelve, hogy ne üssenek el minket, meg hogy vegyenek is fel, meg ugye előző nap nem aludtunk semmit, aztán elkezdtem szédelegni. Mellettünk egy muszlim faszi térdepelve imádkozott Mekka felé, de ez már nekünk nem is volt furcsa... Aztán miután befejezte Mohamed próféta és Allah dícséretét azt láttam, hogy néz minket, na meg főleg engem, mert látványosan elkezdtem szenvedni. Odagurult mellénk a kocsival, csak sajnos az útirányunk nem egyezett... De! Akkor már olyan lelkiállapotban voltam, hogy mindegy, csak el innen, úgyhogy elindultunk Svájcba. Luigi erről az elején nem tudott semmit, de miután egy perc múlva megtudta egy csöppet ideges lett, mert nem konzultáltam vele, hogy Svájc megfelelő úticél -e. Ez így lehet vicces, de akkor volt egy kis feszültség a levegőben... :D Persze még ha azt is hozzáteszem, hogy ez egy olyan autó volt, ahol csak elöl voltak űlések, hátul pedig ilyen raktér volt, ráadásul a rádióban minden harmadik szó az Allah volt, minden második a Terrorism, közben pedig az audioélményt kántálással fűszerezték, arról nem is beszélve, hogy a raktérben fekvő Luigi később elmondta, hogy ilyen infúzióscsövek, meg ilyesmi műszerek voltak találhatók, hát, nem volt mindennapi. A faszi nem is akart előreengedni az űlésre, mert ott a saját dolgai voltak, de fő az erőszakosság, mondtam, hogy engem nem zavar... :D Kente-vágta a németet, a feltételes móddal csak úgy vagdalkozott, és gyakorlatilag lesz*rta a környezetet... Értsd: az autópályán körülbelül kétszer megállt a leállósávban tanakodni velünk, hogy akkor hol rakjon ki minket, ugyan szívesen elvisz Svájcba, de nekünk Riminibe nem arra kell menni. Eredetileg Veronánál szálltunk volna ki a pályán, de közben felfedeztük a térképen Vicenzát, mert ugye az közelebb is volt, meg kisebb is, úgyhogy amellett döntöttünk... Az emberünk a leállósávról lazán 60-ra felgyorsítva visszament az autópályára, páran dudáltak rá, nem volt valami túl szabályos, aztán mondta, hogy hülye németek, meg mutogatott nekik... Vicenza mellett kalandos utazásunk véget ért, megint megállt a leállósávon és ha hiszitek ha nem, búcsúzóul több marék tökmagot bocsátott rendelkezésünkre és öntött a kezünkbe és közben vigyorgott. Aztán 10 másodperc múlva megint lehúzta az ablakot és még több tökmagot kívánt nekünk adni, de nem fogadtuk el, megszállta a jótét lélek... Mi viszont örültünk, hogy végre kiszálltunk, félelmetes egy valaki volt... :D Luigi generálta a feszültséget, nem látta meg a jót a dolgokban, hogy most mi lesz, de mivel mindig kell, hogy legyen B-terv, nekem is volt... Mivel 266 km-re voltunk a céltól és már délután volt, a vonat mellett döntöttünk. Vagyis főleg én... Dani szidott mindent, főleg engem, pedig nem értem miért, autópálya-lehajtókon, meg több gyorsforgalmi úton tök izgalmaz átszaladgálni és a több tíz kilós hátizsákokkal szalagkorlátokat átugrálni... Nem értem mi baja volt, nem neki szakadt el a táskája pántja és nem neki kellett a fél vállán vinnie! Mikor beértünk Vicenzába, tiszta kihalt volt minden a város szélen, de szerencsére találtunk egy használható nénit, aki útbaigazított minket, merre van a vasút... Hogy egy kis mákunk is legyen, pont elértünk egy buszt, ami a vasútállomásra ment, így fejenként két euróval lettünk szegényebbek. Hogy mindig csak a negatív hozzáállás legyen meg, Dani kijelentette, hogyha drága a vonat, akkor ő nem tudja mit csinál, de nem megy vonattal. Párszor majdnem megütöttem a gyereket, hát az agyamat fel...kúrta olykor-olykor Ljubjana óta!:D De azt hiszem ez kölcsönös volt:D
18:04-kor indult a vonat és 22:03-ra ért Riminibe, az információnál nagyjából megértettük egymást a nénivel... Nem tudom már, vagy 1, vagy 2 átszállás volt, a lényeg, hogy Bolognában is át kellett szállni, óriási élmény, Bolognában kimentem a vasútállomásról és szemrevételeztem a város egy részletét... Minden olyan nagy volt, de tényleg:D Ez most egy fontos információ volt, de sebaj. A felnőttjegy ott kb. annyi volt mint itt a diákjegy... tehát 266 km volt 16 (jó, végül 20 Euro) Azért lett +4, mert a kalauz (magyarosan kalóz) bácsi megneszelte, hogy nem "regionale" jegyet vettünk, ezért pótdíjat kellett fizetnünk, csak a kalauz bácsi értelmi fogyatékos volt, mert az eight és az eighty között nem volt képes a beszédben különbséget tenni és én meg csak néztem nagy kikerekedett szemekkel, hogy összesen sincs annyi pénzünk(80 Euro...) :D Tehát ezt a fejenként nyolc Eurot nem kasszírozta be, mert 3 perc vitatkozás után odaadtam neki az én nyolcamat mire legyintett egyet, és mondta Daninak, hogy ő hagyja, mert mi hülyék vagyunk és elment... Úgyhogy így lett fejenként 4 Euro, úgyhogy a végső következtetést levonva rendes volt:) Csak kétszer szálltunk át, így belegondolva, mert először volt helyünk a vonaton, mondjuk ez 20 perces út volt, csak az átszállásra nem emlékszek, mert a holtsávban van, hogy a másik Stephen King regényt is belekeverjem...:) (Mostanra már azt is elolvastam, így a Tortúra után gyorsvágtában:D)
Nos... Padovából Bolognába már nem volt helyünk az egyetlen pótűlést leszámítva, amin felváltva osztoztunk. Természetesen a szemezés a szőke lánnyal nem maradhatott el, pedig már nem voltam valami csúcsformában, bár... mindig van bennem valami szép... Megkérem a kedves olvasót, hogy ne hányja le a billentyűzetét...:D

Hol is... hol is... Igen! Megérkeztünk Riminibe!:) Gonoszul az egyik fizetős WC-ben nem fizettünk, majd rögtön találtunk egy kajáldát, ahol ilyen török formák voltak a tulajok, de legalább finomat főztek/sütöttek. Riminiben nem volt annyi néger, mint Vicenzában, Bolognában meg a többi helyen, jobban is éreztük magunkat! Most, hogy a liberálisok elhagyták az oldalt, folytatom azzal, hogy elmentünk a tengerpartig, kerestünk valami helyet, ahol leheveredhetünk, de mi inkább elindultunk dél felé (még azt se tudtuk, hogy jófele megyünk -e, csak sejtettük) megkeresni a Camping Maximumot, ahol a buszos társaság Magyarországról már ott volt. Akit megkérdeztünk senki se hallott róla...
Nos... a vonaton lusta voltam a hátizsák pántját megcsinálni, így kicsit nehéz és főleg bosszantó volt a táska vitele... Majd az egyik padon megcsináltam, csak akkor meg a másik szakadt el... Na mondom fasza... Furcsa műveletekkel azt is megcsináltam, nem dícsérnének meg érte, az lett a vége, hogy egy pánt maradt normálisan, a másikat pedig mindig fognom kellett az egyik kezemmel... :D Mint másnap megtudtuk 7,5 km-t gyalogoltunk éjféltől kb. hajnal 3-ig, míg találkoztunk 3 baszk fiatallal, akik hangsúlyozták, hogy Spanyolországból jöttek ugyan, de nem spanyolok!:) Mondták, hogy ott dolgoznak egy Hostelban, menjünk oda... Na ez volt a megváltás nekünk, nem is volt olyan drága, 20 Euro... És járt hozzá reggeli! Hihetetlen boldogság volt, meg... tudtunk zuhanyozni! (Már nem együtt... cöhh...:D) Úgyhogy, öröm, bódottá' volt.

4. nap:

Másnap reggel várt minket a svédasztalos reggeli, meg az internet, a google maps, ami megmutatta, hogy már csak 2,5 km az út a Campinghez:) Persze a fészbukra nem engedett belépni, mert egy büdös, büdös bérgyilkosnak hackernek nézett... Tájékozódtunk a DVSC-ről, meg a válogatottról, de semmi érdemleges nem történt otthon amíg utaztunk:)
Kijelentkeztünk a recepcióról, majd bemutattam a legnagyobb szerencsétlenkedést, angolul kb. 5 szót tudtam szólni, éjszaka elfelejtettem a nyelvet, Luigi átvette a stafétabotot, mindenesetre a csajszi mondta, hogy a barátja szegedi:) Mennyi szál! Egy órányi séta után megtaláltuk a Campinget, majd a már ott tartózkodó magyarokhoz vezettek minket. Felvertük a sátrat, a mellettünk lévő fradisták és kispestiek kiszúrták a DVSC-címeres felsőmet, érdeklődtek, hogy mi jöttünk -e stoppal, mert már hallották a legendánkat... :D Lementünk a tengerhez, fürödtünk, bár ez nem tartott sokáig, mert jött a zápor, de azért így is jól esett, sok év után éreztem megint sós vizet a számban, nem volt kellemetlen:) Ilyen volt a part:

Barangoltunk, vettünk söröket, ismerősöket, ismeretleneket, meg ugye kaját... A vadászkéseinket elővettük, ruhákat a madzagra kiteregettük, ugyancsak felkészült túrázók voltunk:) Éjszakai sétára indultunk a tengerpartra, hülyültünk egy sort, tobzódtunk, majd aludtunk, fáradtak voltunk. Napközben még egy ittas srácot ragasztószalaggal egy fához kötöztek, azon jót nevettünk:D Hé, majdnem kihagytam, hogy Luigi véletlenül vett egy alkoholmentes sört és fél óráig magyarázott, hogy ő hogy lehet ilyen hülye, ezt nem hiszei el, ez szégyen, ez gyalázat, ez alkoholmentes!

5. nap:

Június 7-én, a meccs napján trombitaszóra ébredtünk. Megkérdeztem a buszos társaság főnökét, elmehetnénk -e velük San Marinoba, hogy ne kelljen stoppolnunk. A válasz természetesen igenlő volt. Sátorbontás után felpakoltuk a cuccainkat a buszra, majd a még most ébredő, a tegnapi bulitól halál másnapos embereket vártuk, akik igencsak lassan keltek fel. Fél-egy óra múlva ott is voltunk a miniállam tetején a buszparkolóban. Rögtön elindultunk várost/országot/államot nézni felfele a várba, de ez csak öt percig tartott, mert el kezdett esni az eső, ezért behúzódtunk egy középnagy templom (kápolna) előterébe. Egy meseszép fradista csajszi majdnem grazie-t mondott nekem, mikor belépett a kápolnába én meg előre engedtem, de aztán leesett neki, hogy honfitársak vagyunk:):D Nem mintha Luigi hallgatózott volna, de voltak Alicantéban a KEK-meccsen is, később beszéltünk pár szót, hazafele Riminiig ők is potyáztak egy kicsit:)
Egy jó óra múlva elállt az eső, így elindultunk felfedezni a várat, nagyon szép kilátás volt fentről mindenhova, csináltunk egy csomó fényképet, az idő múlásával pedig egyre inkább kitisztult a látóhatár és a völgyekből eltűntek a felhők és még jobban magunkba szívhattuk a szépséget. (Na és hogy még ki mit szívott magába azon a napon, azt inkább hagyjuk:D Nem mi, de most erre itt nem térnék ki... Állítólag felkészít az életre, cöhh)
Sokminden végülis nem történt itt, csupán nézelődtünk egy sort, de ha arra jár valaki, ne hagyja ki, mert szép:) Az eső közben ismét megindult, mi visszaballagtunk a buszainkhoz, mikor pedig ismét kisütött a nap megérkezett egy nyugdíjasokat szállító magyar busz, akik meglátták a már 100 főre duzzadt magyar zászlókkal felszerelkezett "tömeget" és örvedeztek neki vala. Örvendezhettek is, hiszen elkezdődött a nótázás, amibe ők is beszálltak! A Ria-ria, Hungária és a Hajrá Magyarország rigmusokat ők is ugrálva és tapsikolva mondták utánunk, vicces volt, de mindemellett egy picit szívet melengető is:):D Találkoztunk a dunaújvárosi Red Alert társaságával is a visszaindulás előtt, váltottunk is pár szót velük.
Á, ejtsünk szót arról is, ami zavart. Sokan vettek san marino-i sálat, ez rendben van, de minek kell felvenni a meccs előtt, meg a meccsen is pár embernek ott volt a nyakában... Kíváncsi vagyok, hogy Román-Magyar válogatott meccsen is ez történne -e, hát persze hogy nem! Bázeg, hordja otthon télen, ne ott és akkor, hát de nem?
Túlléptem rajta és kiadtam magamból:D
Egész hamar elindultunk a stadionhoz a visszafelé vezető úton, így a meccs előtt 3-4 órával már ott is voltunk a san marino-i Stadio Olimpiconál. Rengeteg időnk volt, ezért kerestünk egy boltot, amit sikerült nagyjából fél óra alatt megtalálnunk. A boltosnénitől - bár már akkor is tudtam, hogy nem beszél angulul - de megkérdeztem, hogy "doyouspeakenglish", de a csillogó szemeivel csóválta a fejét. Vagyis a nyakával csóválta, mindegy. Valahogy az Activity segítségével elmagyaráztuk, hogy ennünk kell, erre felcsillant a szeme és az ujját elkezdte rágni, mutatván, hogy ételt akarunk:D Ezen jót szórakoztunk, majd vettünk két zsemlét - ennyi pékáru volt - meg kétszersültet, édességet, SevenDays-t, meg Nutellát. De a nutellát csak nyögvenyelve, mert Luigi nem mutatkozott rá hajlandónak, ugyanis ő nem azért jött, hogy drága nutellát vegyen! Hát ha lett volna ott egy eladó húsz kilós súlyzó akkor megveszem, de előbb fejbeverem vele! Kiraktuk a pultra a megvásárolni kívánt árucikkeket, erre válaszul a néni vett elő egy óriási nagyítót, de még így se tudta leolvasni, hogy mennyibe kerülnek a cuccok, ezért megkért, hogy diktáljam le neki(!) Az olasz számokban való előképzettségemnek köszönhetően lediktáltam neki a saját nyelvén az árakat, amiket egy nagy-nagy filctollal egy sima papírlapra írt le, ez volt ugyanis a számla. Már rég összeszámoltam fejben, mire neki is sikerült összeadnia, fizettünk, nem is volt olyan drága, de nagyon vicces vásárlás volt:D
Visszamásztunk a stadionhoz, találkoztunk még debreceniekkel, az egyik 4000 Ft-ért oldotta meg oda-vissza repülővel az utat Riminiig, ennyit a stoppolásról:):D Lassan telt el az idő a meccsig, még benéztünk egy röplabdaedzésre a csarnokba, majd elfoglaltuk a helyünket a stadion vendégszektorában. Felesleges volt előre megvenni a 6000 Ft-os jegyet, mert simán be lehetett volna mászni, így kidobtuk ezt a pénzt. A rendőrök... hogy mondjam, az erőszakhoz és elnyomáshoz szokott hazánkfiának kicsit komolytalannak tűntek és azok is voltak, szünetben is ki-be lehetett járkálni, Potter úrnak sikerült a stadion tetőszerkezetére is részegen felmászni és kifeszítenie a Csepel zászlót, meg mikor kigyulladt a szektor, akkor is rohangáltak, kiáltoztak, hogy "Aqua, aqua!". Mindenesetre ezek is emberibb megoldások voltak, mint amiket itthon tapasztal az ember.
A meccs előtt volt egy egyszerű koreográfia egy csomó pirotechnikával fűszerezve, sajnos az egyik -  az enyém? - kigyújtott egy csinos műanyag széket, a mellette álló csinos fekete hajú lánynak és a táskájának nem esett baja, mint a meccs után megtudtam. Luigival gyorsan kimenekültünk, mert körülöttünk elég forró volt a helyzet, a hajunk, a ruhánk mind maradandó égési sérüléseket szenvedett, a mellénk dobált hanggránátokról nem is beszélve. Itt menekülünk:

Gyorsan kimentünk szélre, de még mindig égtünk, mint a pokol tüze... :D Az inferno után visszamentünk, mondjuk a rohadt hanggránátoktól mindig szívbajt kapok, akkor már inkább egy jó kis stroboszkóp, vagy valami, nem ez a ganééé. A hangosbemondó többször felszólította a brigádot, hogy ne rosszalkodjunk, de ez már megszokott, nem is nagyon foglalkozott vele senki.
A szurkolásról is pár szó. A CB-nek nincs meg a megfelelő tekintélye a táboron belül, ennek megfelelően nem is volt kiemelkedő a szurkolás, mondjuk személy szerint mindig frászt kapok az 5-6-7 unalomig ismételt rigmustól. Szerencsére jött az eső, aki nem akart szurkolni az bemenekült a fedett lelátó alá, így már csak az maradt ott, aki valóban szurkolni akart, így le is tisztult ez a dolog, ekkor már jó volt, nem akart mindig mindenki mást énekelni, de valami éneklős, lalázós dalocska is elférne még a repertoárban!
A meccsen ugye kötelező volt a győzelem, az meg is lett, bár nem sok maradt meg a fociból, annyira jól nem játszottunk... Rengeteg drapi volt, amiket 5 percenként újra kellett ragasztgatni a plexikre, mert mindig lecsúsztak, de páran elszórakoztak ezzel a tevékenységgel.
A meccs végén megköszönték a srácok a biztatást, Dzsudzsák egyedüliként kidobta a mezét a szurkolóknak, fél perc múlva arra lettünk figyelmesek, hogy egy magyar szurkoló a pályán szaladgál egyik játékostól a másikig, de egyik se adja neki oda a mezét... Namármost! Úgy tűnik, a kedves játékosok -Dzsudzsákon kívül- nem értik azt, hogy milyen az, ha 1300 km-t utazol egy csapatért valószínűleg úgy, hogy nem keresed magad egyébként halálra, csupán szeretetből, ragaszkodásból, hazafiasságból, tehát valami erős érzelemből teszed azt, ráadásul sokat kockáztatva bemész a pályára egy mezt szerezni, csak azért, hogy te is kapj valamit azért, amiért vállaltad ezt az utat és ami örökre emlék marad és az unokáidnak is el tudod mesélni, hogy te kaptál egy mezt Komantól, Juhásztól, Hajnaltól vagy valakitől, lényegtelen kitől! Erre a milliomos focistáink, a példaképek nem hajlandóak odaadni a mezüket, amiért nekik a szövetségnek be kéne fizetniük max. húszezer forintot. Rengeteg pénzt keresnek, erre sajnálják a szurkolótól a mezüket, ez egy nagyon nagy negatívum volt a mérkőzéssel kapcsolatban. Emberünk földhöz is vágta a magyar zászlóját, majd a rendőrök bambulásától kísérve egyszerűen visszaengedte a biztonsági ember a szektorba. Megértem az indulatát, valószínűleg sokan hasonlóan cselekedtek volna, a rendőrökről meg rendezőkről annyit, hogy így is lehet, emberségesen!
Hogy egy kicsit haza is beszéljek, a záróforduló után bementünk a pályára, Nagy Zolit vettem célbe, erre ő is ezzel a szöveggel jött, hogy be kell fizetnie X ezer forintot. Persze nem azt mondtam, hogy "addmánekem", hanem normálisan, intelligensen, de nem, nem adta. Erről még annyit, hogy az egész szezon alatt többet költöttem rá, itthon, idegenben, mindent összevetve, mint amennyibe a meze kerül, mindig kiordibáltam a lelkemet a csapatért, hogy a többiről ne is beszéljünk és akkor ez a szöveg, hogy 20 ezer forint, hát nyelje le mindenki a húszezer forintját! Nem is idegesítem magam, talán egy kicsit javított a hibáján, mert egy leányzónak nem tudott nemet mondani, később nekiadta.
Na, San Marino.
Kimentünk a parkolóba a meccs után, fél 1-kor indultunk haza, mert gondolom a sofőröknek pihenniük kellett, addig még ott szórakoztunk a parkolóban, megjött egy amerikai lányokat szállító kisbusz, velük páran jól elszórakoztak amolyan fociszurkolós módon, Norbi a kockahasával fel is ment a buszukra, mutogatta is magát, úgyhogy nem unatkoztunk:D

6. nap:
San Marino-Budapest 971 km
Budapest-Debrecen vonattal 220 km
Össz.: 1191 km

Szóval fél 1-kor indultunk haza a busszal, mi még nem tudtuk, hogy mi lesz velünk, lezavarnak -e a buszról, vagy sem, mindenesetre megpróbáltunk ezzel a hajóval hazamenni, ami végül sikerült is, köszönjük a sofőr bácsinak, a főnök úrnak, meg mindenkinek, aki elviselt minket, bár sok vizet nem zavartunk, főleg hogy a hazaút kb. 13 óra volt, azt hiszem, bár nem lényeg, az a lényeg, hogy ebből 11-et padlón/lépcsőn űlve és állva teljesítettünk, 2 órát nekem sikerült aludni egy asztalon, úgyhogy teljesen kipihentem magam. Hazaút igazából nagyon hamar eltelt, délutánra Pesten voltunk, két debrecenivel még összetalálkoztunk, együtt mentünk haza, előtte beűltünk egy vegyesbolt/kocsma mixbe, ittunk egy-két sört, kajáltunk, majd Ferencváros-Kőbánya-Debrecen útvonalon jutottunk haza. Szolnokig ugye megint nem tudtunk leűlni, mert miért is tudtunk volna, addig fociztunk a vagon végében, meg az állomásokon néha leszálltunk és dekáztunk egyet kettőt, szerencsére a vonat egyszer sem ment el:D Úgyhogy vidáman végződött az út, összességében fárasztó volt nagyon, de élményekkel teli, így elmondhatjuk, hogy megérte. Igaz, Dani?

Szurkolók nélkül nincs foci...





 

Térkép:

Nagyobb térképre váltás