Augusztus 19-én indultunk neki Norbival a Balatonnak Kiscsillag koncertre, másnap pedig Loki meccsre Pápára. Reggel kinn álltunk a józsai felhajtónál, ahol azért vártunk egy órácskát, mire felvett egy német rendszámos srác, aki kinn él és dolgozik már pár éve, most éppen a Dunakanyarba tartott és Gödöllőnél hajított ki minket. Rendes fazon volt, közlékeny, érdeklődő. Majdnem egy némethez is beszálltunk, de ő csak Szoboszlóig ment, úgyhogy az nem volt okés, meg az autópálya-munkások is - gondolom jószándékúan - mondták hogy menjünk arrébb, mert a rendőrök megbüntetnek minket, mert autópályán nem lehet stoppolni, ezért pont beálltunk a tábla vonalába, így a zsekákkal megbeszélhettük volna a dolgokat, dehát nem jöttek. Na, Gödöllőnél nem álltunk már olyan sokat és jött is egy szemüveges fószer, hát nem volt túl dekoratív, de jelesre vizsgázott emberségből! "Hova mentek, Csibészek?" mondatán jót nevettünk, majd jól el is beszélgettünk, és ami a legjobb átvitt minket Pesten egész a Sasadi út, OMV, meg mekdonálc utáni Agip kútra :) Ott lehetett stoppolni a benzinkútról kifele, ezt meg is tették már előttünk páran, egy srácot azonnal fel is vettek a másik külföldi a tankoló autóknál próbálkozott Bécsbe menni. Norbi angolját csillogtatva beszélt is vele pár mondatot. Már elég meleg volt, de jókedvűen álltunk ki, mert nem kellett átcaplatni fővárosunkon. Nem is álltunk olyan sokat, max 10 percet és felvett egy egyberuhás negyvenes nőci, aki bepakolt minket hátra és pont Balatonlellére ment, ahova mi is akartunk :) Nem beszéltünk semmit, de jó hűvös volt a kocsiban, gyönyörködhettünk a tájban :) Biztos sokat segített a régi "M7"-es kartontábla is!
Kedves ismerőseink ugyan ott voltak, de mi még nem tudtuk hogy hol alszunk, szerencsére ez estére megoldódott, hisz nagyon segítőkészek voltak ám, ott aludhattunk, így erre a napra felesleges volt a hálózsák. Fürödtünk a Balatonban, néztük a közeledő vihart, aztán meg is érkezett egy marha nagy zuhé, ezt egy buszmegálló alatt vészeltük át egymás csodálatos félmeztelen testének árnyékában. Ez kicsit buzis volt.
A "szálláson" lezuhanyozhattunk, majd gyalog elindultunk Boglárra Kiscsillag koncertre, rengeteg nép volt, mi vettünk is pár liter bor, amit szorgalmasan elfogyasztottunk. És csak vártunk és vártunk Lagzi Lajcsira, hogy fejezze már be a műsorát, közben elmentünk sétálni és gyönyörködni az éjszakai Balatonban. Aztán mikor felkonferáltál Csocseszt, már éreztük hogy valami nem stimmel, Norbi egyből le is támadta az egyik csajt, hogy a Kiscsillag koncert hol van, mondta is hogy a másik színpadon... Na uccu neki, pár számról ugyan lemaradtunk, de azért a nagy részét élveztük a műsornak. Az előretörésnél nem mindig volt toleráns a nézőközönség, egy lyány sikeresen belémkönyökölt, dehát ennyi baj legyen.A jókedvű Lovasi bácsival csináltunk közös képet a zenélés után, huhú, szépen mosolygott ám. Aztán maradtunk még valamiféle koncerten, de hogy min, arra nem emlékszünk, lézengtünk vagy ötvenen, egy csaj elhagyott valami ékszert, mindenki azt kereste... :D Asszem az együttesnek volt egy jó száma, de az is feldolgozás volt... :) Egy kis parti séta és egyeztetés hazafelé indultunk és sikerült minket becsempészni a szobába a "Csak csendben, csak halkan, hogy a tulaj meg ne hallja" nóta dallamára dúdolgatva :) Reggel gyors zuhany gondolkodtunk hogy jussunk el Pápára meccsre, volt itt az ötletek közt vonatozás, kompozás, stoppolás, de végül elvonatoztunk Siófokig és onnan egy szurkolótársunk vitt el minket Pápáig :) Sétáltunk kicsit a városban, aminek a belső része nem épp csúnya, szurkoltunk és végül nyertünk a meccsen. Utána próbáltunk vadászni autókat, Bódi Ádám apukájával pechünk volt, mert a fiára is igényt tartott így ott már nem volt hely, ja, különösebb úticélunk nem volt, Pestre mindenképpen el akartunk jutni, végül sikerült Győrig egy fuvart szeretni, egy győri lokista jött el Pápára, aki kéthetente jár Debrecenbe a meccsekre, meg ha a környéken van kinéz, na ez igen :) Győrben letett a város határában. Álltunk kb. fél órát, felvett két férfi és elvittek Érdig, onnan pedig bebuszoztunk Kelenföldre, ott kedvezményes jegyet váltottunk az elromlott automatából, majd elmentünk a belvárosba. A Gellért szálló előtt néztük meg a tüzijátékot, hát, egyszer meg kell nézni, szép volt, ennyi.

Utána korzóztunk pár órát, szóba elegyedtünk egy nénivel, aztán Norbi elment a rokonságához és rámszakadt éjszaka pár óra, amit el kellett ütni, de ebben már marha edzett vagyok, úgyhogy egy kis parlament előtt ücsörgés és Keletihez sétálás pont ki is adta ezt az időt. Ott megismerkedtem egy félrészeg csávóval, akik alig ébredt fel a kalóz bácsi közeledtére, de végül sikerült neki. Innen ugye az úticélom Miskolc-Szerencs-Monok volt, így kivonatoztam pár megállót Gödöllőig, ott bevásároltam hajnal 5-kor, egyetlen bolt volt nyitva, de szerencsére megtaláltam. A rend éber őrei már olyan hajnalban dolgoztak, de nem baszogattak, fél óra múlva felvett egy elég tájszólásos figura aki szóhasználatának csak a felét értettem, de okosan bólogattam, elvitt Gyöngyösig,  ott kigyalogoltam a város szélére, sikeresen széjjelszabdaltam a lábamat az árokba dobott rózsákkal majd stoppoltam szép, még egy autóban készült Miskolc táblával.
És ekkor felvettek a jehovák.
Az asszony hordta a nadrágot, kipattant az első űlésről, kezet fogott, bemutatkozott, én csak hápogtam a meglepetéstől, majd beűlt hátra a két gyereke közé engem meg beültettek előre. Kérdezgettek hogy honnan, hova, de nem mondtak véleményt :) Hátul az asszony olvasott a gyerekeknek a világvégéről, a prostitúcióról, de kajakra a 6-8 éves gyerekeknek valami jehova kiadványból. Nem nagyon fogtam fel belőle semmit, csak a kulcsszavakat, mert félpercenként előredőltem és az öv fogott meg, mert ugye előző éjszaka nem aludtam semmit. Aztán magamra parancsoltam, hogy "Fennmaradsz bazzeg" és ordibáltam magamban - magamnak. A kúra sikeres volt és kicsit felébredtem, mikor közelítettünk Miskolchoz és kitettek az Avason, megkérdezték hogy mit szólok az olvasottakhoz. Mondtam, hogy nem értek egyet különösebben, de ezzel nem szeretnék foglalkozni jelen pillanatban. Nem akartam már megbántani őket, hogy te Atyaúristen, ez nagyon durva. Kérdezték elfogadok -e egy füzetet, mondom persze, még mindig megvan valahol, lehet egyszer én is jehova leszek :) :D A kisboltban vettem jegyet, majd megtalált egy félrészeg, közlékeny faszi, hála Istennek (nem jahvénak) hogy pont ugyanazzal a busszal jött mint én, közben mesélt a Pálmáról, mert megtudta hogy debreceni vagyok, hogy sokat járt oda, satöbbi. A buszon még utazott pár diósgyőri fiatal akik épp mentek az állomásra a vonathoz, az egyikkel beszélgettem relatíve sokat még az állomáson is, épp mentek Újpestre a lilák ellen... Onnan vonatoztam Mezőzomborra, ahol azt hittem hogy várnak, de Szerencsen vártak, nembaj, visszaszaladtak értem és elvittek Szerencsre, beugrottunk a boltba Jocóékkal aztán mentünk is Monokra a "hétvégi házba". Ott már voltak páran, rögtön ágyba is zuhantam, hogy legalább estére használható legyek :) Pár óra alvás után ez ment is, két éjszakát töltöttem ott, ez első is jó volt, ittunk rendesen, járkáltunk hajnalban a falusi boltba, ami persze már zárva volt. Azért a "pincemester" nevezetű lőre vitte a prímet :) Másnak már valóban elmentünk egy mesteri helyre, Mádra, ahol Vincééknek van egy nagyon szép és kívánatos borospincéjük, oda lementünk, körbevezettek minket az édesapjával, meséltek róla, vettünk azért pár liter bort is, oda szívesen visszamennék! Visszafelé jót sétáltunk a vonathoz, még tán aznap voltunk Szerencsen is, körbenéztünk a nevezetességeket illetően. Erre az estére már jött Vince is, meg többen összeverődtünk, mint előző este, jöttek a környékről is. Arányaiban 10-ből 7 ember hullarészeg volt, sose felejtem el, ahogy együtt tapossák a bazsarózsákat, persze véletlenül :D:D Óriási volt:D Bokorba esés, futkározás, minden volt. Jocó még ideges is lett... nem is tudom miért... :D Másnap tiszta rom volt minden, de nembaj, reggel már indultam is Milotára az ukrán-magyar határhoz, akkori ex-barátnőmhöz (már akkoris ex volt :D) Orsihoz, mert a szexturizmusnak is hódolni kellett ezen a körúton :D (Persze ez durva volt, ne haragudj, csak olyan jól hangzik :D)  Szerencsig bevitt a busz, miután kedves Bea asszony kikísért Kossuth Lajos bácsi szülőházáig :)
Majd' mindenki részeg:


Szerencsen a körforgalom után stoppoltam, felvett egy furgon, ami elrepített Tokajig, ott körbenéztem egy kicsit, majd a híd után folytattam a stoppolást, szintén egy furgon vett fel, gyógyszereket szállított Nyíregyre és környékére, az még jó is volt, mert jófej volt, meg hordtuk megint a gyógyszereket a különböző helyekre több településen :) Kállósemjén nevezetű világfaluban tett ki, ahol 20 perc múlva felvett egy sokgyerekes Anyuka, de az autóban csak egy csecsemő volt, mondta, hogy nem érti a a fiatalok miért mennek ki külföldre, itt kell mindenkinek teljesítenie, igazat is adtam neki, de végülis nem feltétlen, pár év nem járt kinn külföldön. Jármiban lakik, állattartással is foglalkoznak, elmentünk egy szemüvegboltba is :):D Elfordult velem Mátészalkára is, rendes volt :) Kiszálltam egy buszmegállóban a város szélén, még fel se emeltem s kezem és egyből megállt egy 20 körüli szöszi, aztán elrepített Túristvándiig, jófej volt, kár hogy a barátjához ment :) Na, ha Kállósemjén világfalu, ez nem tudom mi, de hogy nem járt semmi az is biztos, busz az épp jött volna 10 perc múlva, de nekem csak 100 forint körüli összeg állt a rendelkezésemre, úgyhogy nem voltam túl szerencsés helyzetben de a buszsofőrrel a helyzet vázolása után arra jutottunk, hogy Orsi kihozza a különbözetet a milotai megállóba és így meg is oldódott az ügy :D Innen már nem is kellett költenem, volt itt minden, Nagymama háza, ágy, fedél fölöttem, női test melege, biciklizés, pizzasütés, Tiszán sodródás, ital, finom ételek (kötött leves!) csavargás, csirkefej géppel történő levágása, rokonság, kutya, ló, templom, szomszéd néni ja és van az a folyó ami belemegy a Tiszába (Túr? :D) Na abban fürödtünk a strandon, jó volt, no. Hazafelé pedig elhoztak Debrecenbe :)
Tisza:

 

Mindezek 9 napot vettek igénybe, szép kis 9 nap volt, tetszett :)
Köszönöm a szállásadóknak, Weawernek, Jocónak és Orsinak meg az összes rendes autósnak! :)
Nyáron még voltam Kecskeméten és Cegléden, de ezek egy kaptafára mennek, a legérdekesebb ezekben egy lány volt, aki felvett és azt állította magáról, hogy "dugnivaló"! Hát megeszem, komolyan :D Azóta is fészbuk ismerős :D
Puszi!

 

 

 

 

Itt a térkép, de visszafeé nem pályán, hanem a hármason mentem Miskolcig!

 


Nagyobb térképre váltás

A bejegyzés trackback címe:

https://kerekedjfel.blog.hu/api/trackback/id/tr273978018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása