Augusztus 19-én indultunk neki Norbival a Balatonnak Kiscsillag koncertre, másnap pedig Loki meccsre Pápára. Reggel kinn álltunk a józsai felhajtónál, ahol azért vártunk egy órácskát, mire felvett egy német rendszámos srác, aki kinn él és dolgozik már pár éve, most éppen a Dunakanyarba tartott és Gödöllőnél hajított ki minket. Rendes fazon volt, közlékeny, érdeklődő. Majdnem egy némethez is beszálltunk, de ő csak Szoboszlóig ment, úgyhogy az nem volt okés, meg az autópálya-munkások is - gondolom jószándékúan - mondták hogy menjünk arrébb, mert a rendőrök megbüntetnek minket, mert autópályán nem lehet stoppolni, ezért pont beálltunk a tábla vonalába, így a zsekákkal megbeszélhettük volna a dolgokat, dehát nem jöttek. Na, Gödöllőnél nem álltunk már olyan sokat és jött is egy szemüveges fószer, hát nem volt túl dekoratív, de jelesre vizsgázott emberségből! "Hova mentek, Csibészek?" mondatán jót nevettünk, majd jól el is beszélgettünk, és ami a legjobb átvitt minket Pesten egész a Sasadi út, OMV, meg mekdonálc utáni Agip kútra :) Ott lehetett stoppolni a benzinkútról kifele, ezt meg is tették már előttünk páran, egy srácot azonnal fel is vettek a másik külföldi a tankoló autóknál próbálkozott Bécsbe menni. Norbi angolját csillogtatva beszélt is vele pár mondatot. Már elég meleg volt, de jókedvűen álltunk ki, mert nem kellett átcaplatni fővárosunkon. Nem is álltunk olyan sokat, max 10 percet és felvett egy egyberuhás negyvenes nőci, aki bepakolt minket hátra és pont Balatonlellére ment, ahova mi is akartunk :) Nem beszéltünk semmit, de jó hűvös volt a kocsiban, gyönyörködhettünk a tájban :) Biztos sokat segített a régi "M7"-es kartontábla is!
Kedves ismerőseink ugyan ott voltak, de mi még nem tudtuk hogy hol alszunk, szerencsére ez estére megoldódott, hisz nagyon segítőkészek voltak ám, ott aludhattunk, így erre a napra felesleges volt a hálózsák. Fürödtünk a Balatonban, néztük a közeledő vihart, aztán meg is érkezett egy marha nagy zuhé, ezt egy buszmegálló alatt vészeltük át egymás csodálatos félmeztelen testének árnyékában. Ez kicsit buzis volt.
A "szálláson" lezuhanyozhattunk, majd gyalog elindultunk Boglárra Kiscsillag koncertre, rengeteg nép volt, mi vettünk is pár liter bor, amit szorgalmasan elfogyasztottunk. És csak vártunk és vártunk Lagzi Lajcsira, hogy fejezze már be a műsorát, közben elmentünk sétálni és gyönyörködni az éjszakai Balatonban. Aztán mikor felkonferáltál Csocseszt, már éreztük hogy valami nem stimmel, Norbi egyből le is támadta az egyik csajt, hogy a Kiscsillag koncert hol van, mondta is hogy a másik színpadon... Na uccu neki, pár számról ugyan lemaradtunk, de azért a nagy részét élveztük a műsornak. Az előretörésnél nem mindig volt toleráns a nézőközönség, egy lyány sikeresen belémkönyökölt, dehát ennyi baj legyen.A jókedvű Lovasi bácsival csináltunk közös képet a zenélés után, huhú, szépen mosolygott ám. Aztán maradtunk még valamiféle koncerten, de hogy min, arra nem emlékszünk, lézengtünk vagy ötvenen, egy csaj elhagyott valami ékszert, mindenki azt kereste... :D Asszem az együttesnek volt egy jó száma, de az is feldolgozás volt... :) Egy kis parti séta és egyeztetés hazafelé indultunk és sikerült minket becsempészni a szobába a "Csak csendben, csak halkan, hogy a tulaj meg ne hallja" nóta dallamára dúdolgatva :) Reggel gyors zuhany gondolkodtunk hogy jussunk el Pápára meccsre, volt itt az ötletek közt vonatozás, kompozás, stoppolás, de végül elvonatoztunk Siófokig és onnan egy szurkolótársunk vitt el minket Pápáig :) Sétáltunk kicsit a városban, aminek a belső része nem épp csúnya, szurkoltunk és végül nyertünk a meccsen. Utána próbáltunk vadászni autókat, Bódi Ádám apukájával pechünk volt, mert a fiára is igényt tartott így ott már nem volt hely, ja, különösebb úticélunk nem volt, Pestre mindenképpen el akartunk jutni, végül sikerült Győrig egy fuvart szeretni, egy győri lokista jött el Pápára, aki kéthetente jár Debrecenbe a meccsekre, meg ha a környéken van kinéz, na ez igen :) Győrben letett a város határában. Álltunk kb. fél órát, felvett két férfi és elvittek Érdig, onnan pedig bebuszoztunk Kelenföldre, ott kedvezményes jegyet váltottunk az elromlott automatából, majd elmentünk a belvárosba. A Gellért szálló előtt néztük meg a tüzijátékot, hát, egyszer meg kell nézni, szép volt, ennyi.

Utána korzóztunk pár órát, szóba elegyedtünk egy nénivel, aztán Norbi elment a rokonságához és rámszakadt éjszaka pár óra, amit el kellett ütni, de ebben már marha edzett vagyok, úgyhogy egy kis parlament előtt ücsörgés és Keletihez sétálás pont ki is adta ezt az időt. Ott megismerkedtem egy félrészeg csávóval, akik alig ébredt fel a kalóz bácsi közeledtére, de végül sikerült neki. Innen ugye az úticélom Miskolc-Szerencs-Monok volt, így kivonatoztam pár megállót Gödöllőig, ott bevásároltam hajnal 5-kor, egyetlen bolt volt nyitva, de szerencsére megtaláltam. A rend éber őrei már olyan hajnalban dolgoztak, de nem baszogattak, fél óra múlva felvett egy elég tájszólásos figura aki szóhasználatának csak a felét értettem, de okosan bólogattam, elvitt Gyöngyösig,  ott kigyalogoltam a város szélére, sikeresen széjjelszabdaltam a lábamat az árokba dobott rózsákkal majd stoppoltam szép, még egy autóban készült Miskolc táblával.
És ekkor felvettek a jehovák.
Az asszony hordta a nadrágot, kipattant az első űlésről, kezet fogott, bemutatkozott, én csak hápogtam a meglepetéstől, majd beűlt hátra a két gyereke közé engem meg beültettek előre. Kérdezgettek hogy honnan, hova, de nem mondtak véleményt :) Hátul az asszony olvasott a gyerekeknek a világvégéről, a prostitúcióról, de kajakra a 6-8 éves gyerekeknek valami jehova kiadványból. Nem nagyon fogtam fel belőle semmit, csak a kulcsszavakat, mert félpercenként előredőltem és az öv fogott meg, mert ugye előző éjszaka nem aludtam semmit. Aztán magamra parancsoltam, hogy "Fennmaradsz bazzeg" és ordibáltam magamban - magamnak. A kúra sikeres volt és kicsit felébredtem, mikor közelítettünk Miskolchoz és kitettek az Avason, megkérdezték hogy mit szólok az olvasottakhoz. Mondtam, hogy nem értek egyet különösebben, de ezzel nem szeretnék foglalkozni jelen pillanatban. Nem akartam már megbántani őket, hogy te Atyaúristen, ez nagyon durva. Kérdezték elfogadok -e egy füzetet, mondom persze, még mindig megvan valahol, lehet egyszer én is jehova leszek :) :D A kisboltban vettem jegyet, majd megtalált egy félrészeg, közlékeny faszi, hála Istennek (nem jahvénak) hogy pont ugyanazzal a busszal jött mint én, közben mesélt a Pálmáról, mert megtudta hogy debreceni vagyok, hogy sokat járt oda, satöbbi. A buszon még utazott pár diósgyőri fiatal akik épp mentek az állomásra a vonathoz, az egyikkel beszélgettem relatíve sokat még az állomáson is, épp mentek Újpestre a lilák ellen... Onnan vonatoztam Mezőzomborra, ahol azt hittem hogy várnak, de Szerencsen vártak, nembaj, visszaszaladtak értem és elvittek Szerencsre, beugrottunk a boltba Jocóékkal aztán mentünk is Monokra a "hétvégi házba". Ott már voltak páran, rögtön ágyba is zuhantam, hogy legalább estére használható legyek :) Pár óra alvás után ez ment is, két éjszakát töltöttem ott, ez első is jó volt, ittunk rendesen, járkáltunk hajnalban a falusi boltba, ami persze már zárva volt. Azért a "pincemester" nevezetű lőre vitte a prímet :) Másnak már valóban elmentünk egy mesteri helyre, Mádra, ahol Vincééknek van egy nagyon szép és kívánatos borospincéjük, oda lementünk, körbevezettek minket az édesapjával, meséltek róla, vettünk azért pár liter bort is, oda szívesen visszamennék! Visszafelé jót sétáltunk a vonathoz, még tán aznap voltunk Szerencsen is, körbenéztünk a nevezetességeket illetően. Erre az estére már jött Vince is, meg többen összeverődtünk, mint előző este, jöttek a környékről is. Arányaiban 10-ből 7 ember hullarészeg volt, sose felejtem el, ahogy együtt tapossák a bazsarózsákat, persze véletlenül :D:D Óriási volt:D Bokorba esés, futkározás, minden volt. Jocó még ideges is lett... nem is tudom miért... :D Másnap tiszta rom volt minden, de nembaj, reggel már indultam is Milotára az ukrán-magyar határhoz, akkori ex-barátnőmhöz (már akkoris ex volt :D) Orsihoz, mert a szexturizmusnak is hódolni kellett ezen a körúton :D (Persze ez durva volt, ne haragudj, csak olyan jól hangzik :D)  Szerencsig bevitt a busz, miután kedves Bea asszony kikísért Kossuth Lajos bácsi szülőházáig :)
Majd' mindenki részeg:

Szerencsen a körforgalom után stoppoltam, felvett egy furgon, ami elrepített Tokajig, ott körbenéztem egy kicsit, majd a híd után folytattam a stoppolást, szintén egy furgon vett fel, gyógyszereket szállított Nyíregyre és környékére, az még jó is volt, mert jófej volt, meg hordtuk megint a gyógyszereket a különböző helyekre több településen :) Kállósemjén nevezetű világfaluban tett ki, ahol 20 perc múlva felvett egy sokgyerekes Anyuka, de az autóban csak egy csecsemő volt, mondta, hogy nem érti a a fiatalok miért mennek ki külföldre, itt kell mindenkinek teljesítenie, igazat is adtam neki, de végülis nem feltétlen, pár év nem járt kinn külföldön. Jármiban lakik, állattartással is foglalkoznak, elmentünk egy szemüvegboltba is :):D Elfordult velem Mátészalkára is, rendes volt :) Kiszálltam egy buszmegállóban a város szélén, még fel se emeltem s kezem és egyből megállt egy 20 körüli szöszi, aztán elrepített Túristvándiig, jófej volt, kár hogy a barátjához ment :) Na, ha Kállósemjén világfalu, ez nem tudom mi, de hogy nem járt semmi az is biztos, busz az épp jött volna 10 perc múlva, de nekem csak 100 forint körüli összeg állt a rendelkezésemre, úgyhogy nem voltam túl szerencsés helyzetben de a buszsofőrrel a helyzet vázolása után arra jutottunk, hogy Orsi kihozza a különbözetet a milotai megállóba és így meg is oldódott az ügy :D Innen már nem is kellett költenem, volt itt minden, Nagymama háza, ágy, fedél fölöttem, női test melege, biciklizés, pizzasütés, Tiszán sodródás, ital, finom ételek (kötött leves!) csavargás, csirkefej géppel történő levágása, rokonság, kutya, ló, templom, szomszéd néni ja és van az a folyó ami belemegy a Tiszába (Túr? :D) Na abban fürödtünk a strandon, jó volt, no. Hazafelé pedig elhoztak Debrecenbe :)
Tisza:

 

Mindezek 9 napot vettek igénybe, szép kis 9 nap volt, tetszett :)
Köszönöm a szállásadóknak, Weawernek, Jocónak és Orsinak meg az összes rendes autósnak! :)
Nyáron még voltam Kecskeméten és Cegléden, de ezek egy kaptafára mennek, a legérdekesebb ezekben egy lány volt, aki felvett és azt állította magáról, hogy "dugnivaló"! Hát megeszem, komolyan :D Azóta is fészbuk ismerős :D
Puszi!

 

Itt a térkép, de visszafeé nem pályán, hanem a hármason mentem Miskolcig!

A san marino-i kirándulás főpróbáját pár nappal az utazás előtt tartottuk, amikor ketten egy másik barátommal kimentünk Derecskére 160-al egy romániai magyar férfiúval kézimeccsre drága barátunkhoz, Zsoltihoz, visszafele ezt már fokoztuk, mert már hárman álldogáltunk a város szélén, igazából a sikerben nem is annyira bízva, a busz amúgy is jött volna nemsokára, de volt ám nekünk egy csodatévő magyar nagyalakú zászlónk Puskás Hungary felirattal, amit a többiek "ó ne csináld már!" felszólítása ellenére kifeszítettem, majd 5 másodperc múlva egy jobbikos képviselő állt meg, természetesen a zászló miatt:) A szép barokk körmondat után térjünk is a következő utazásunk céljára, San Marino-ra. Ezt a Debrecentől 1300 km-re található miniállamot Olaszország öleli körül és Rimini mellett található pár km-rel. Minden másra ott a Wikipedia.
Mielőtt elfelejtem, úticélunk nem volt más, mint a San Marino-Magyarország válogatott focimeccs.

1. nap:
Debrecen-Sopron 442 km

2011 június 3-án indultunk kedves barátommal, volt osztálytársammal, Danival, akivel már egy ideje tervezgettük a túrát. A konditermi edzések alkalmával sokszor előkerült a téma, majd ezen a gyönyörűszép nyár eleji napon valósággá érett!
Miután anyagi támogatásban részesültem kiccsaládomtól, eurót váltottam, majd reggel fél 7-kor kedves Édesapámmal elindultunk Pestre, hisz véletlenül pont oda kellett mennie, így ez kapóra jött nekünk. 9-re már fenn is voltunk a jó nehéz csomagjainkkal, villamosoztunk egyet, természetesen egy-egy sör is elfogyott, majd a buszon blicceltünk egyet és meg is érkeztünk Kelenföldre. Onnan egy 5 perces séta következett a Sasadi útra, ami ugye a stopposok törzshelye. Nem is csalódtunk, a benzinkútnál két csajszi bökdöste egymást, hogy nézd már, ott is stopposok jönnek. Bátran odamerészkedtem, megtudtam, hogy Tatabányára mennek, kb. 3 percet vártunk rájuk, mire felvették őket, integettek is nekünk lelkesen. Cukik voltak:) Mivel első nap Bécsbe akartunk eljutni, kiraktuk a Wien feliratú táblánkat, és szorgalmasan álltunk ott egy órát.
Igazából csinálhattunk volna nagyobb táblát is, nem hiszem, hogy messziről jól kivehető volt, na de mindegy, közben fotóztak minket általános iskolások, meg nevettek, de legalább nekünk is jókedvünk lett tőlük:) Aztán egyszercsak odajött egy srác a parkolóból, hogy ő Sopronba megy, az jó -e nekünk. Természetesen jó volt, nem is bántuk meg, jófejnek bizonyult (és nem csak azért, mert mindjárt bejelöljük fészbukon és megmutatjuk a linket neki:D). A barátnője is aranyos volt telefonon keresztül, nem hitte el, hogy stopposokat vett fel, mert mi lesz akkor, ha baltával szétvágjuk, mint Stephen King Tortúra című könyvében Annie Wilkes egy stoppos "művészsrácot". Épp most olvasom!:D Csak hát ott a sofőr volt a gonosz:) Nos, ő nem volt gonosz, még viccelni is lehetett vele, értelmetlen kérdéseket is feltenni, nem haragudott, mert ugye, nem eresztételi kiszeli bábatok? Na látjátok! Sportos családból származik, sajnos abbahagyta a focit, nem gazdagíthatja a Kispestet:) Viszont a huga szemrevaló teremtés, már miután lecsekkoltam a Fradi kézisek honlapján, azt hiszem fogok vele találkozni egy párszor, legalábbis a lelátóról mindenképp látom:) Jóóó, legyen, tán nem haragszik meg, ha már közszereplő, Mohácsik művésznőről van szó:D
Sopronban sofőrünk bevitt minket a belvárosba, megmutogatta, hogy mi hol merre van, meg hogy a távolsági buszpályaudvart ott is parasztelosztónak hívják, de a belvárosi kocsmák helyett inkább odébbmentünk, valami lazább árfekvésű helyet keresve, megkérdeztünk egy srácot, de nem volt helyi, aztán már megint egy lányhoz merészkedtem oda, aki mutatott pár kocsmát, a kérdésemre pedig, hogy ő hol lesz este, a válogatott női kosármeccset jelölte meg, ami ott volt Sopronban, ráadásul ingyenes volt:)
Több sem kellett nekünk sem, természetesen elmentünk, csináltunk pár képet a stadionnál, majd a csarnokban is, bevásároltunk pár doboz hideg nedűt, majd megnéztük a Hollandok elleni meccset, amit simán hoztunk. Egyedül akkor lettünk rosszul, amikor kiosztották mellettünk a dudákat és a plebs elkezdte fújni, háááááát, tiszta gané volt...:) A sportcsarnok mosdójában sikerült megmosakodnunk felülről, a WC-be tévedt vendégek pedig "ezmiez" arckifejezéssel meredtek ránk :D
A meccs után felmentünk a domboldalra, ahol erdőt sejtettünk, majd kijutottunk egy tisztásra, egy dombtetőre és ott felvertük a sátrunkat, mert már nem volt kedvünk továbbmenni Bécsbe. körülöttünk 100-100 méterre minden irányban volt egy ház, de nem foglalkoztunk velük, meg ők se velünk, mondjuk nem lehetett mindennapi a vadkempingezők látványa:) Eléggé felhős volt az ég, de szerencsére csak elkerült minket az eső, a sátrat is ügyesen felvertük, kajáltunk, fogat mostunk, tán ezen a napon csak sörre költöttünk:) Élni tudni kell, a többi senkit sem érdekel, csakhogy a Junkies-zal szemléltessem ezt a napot:):D

2. nap:
Sopron-Bécs-Ljubljana 457 km

Másnap fél 8-kor már fenn voltunk, nem is igazán keltünk korán, nem is siettünk, jól esett ez a kis alvás... Itt aludtunk:

Elég későn indultunk neki az útnak, csak még azt nem tudtuk, hogy merre kell menni Bécs fele. Leértünk a főútra, megkérdeztünk egy nénit, és pont ott voltunk azon az úton és pont jó helyen, mert meg tudott állni, aki akart. Öt perc sem telt belé, máris megállt egy srác, aki Bécsbe ment, ráadásul szakácsként dolgozott az egyik étteremben. A városhatárnál kirakott minket, mi meg már konkrétan nem is tudom mennyit, de vagy 2 órát álltunk az út mellett, már mindent kitaláltunk, kiírtuk, hogy Graz, A2, Italy, Bitte, meg minden lópikulát, de nem ért semmit. Egy csomó idős néni meg bácsi jött a felsőbb kategóriás autójával. Megértem, hogy egyedül nem vesznek fel, de az is egy tanulságos dolog, hogy aki beleszületett a gazdagságba az kevésbé adakozó és jószívű, mint aki esetleg felkapaszkodott és tudja milyen érzés is szegényebbnek lenni, na ők jobban segítenek...
Aztán nézegettük a térképet és egy kis otthonról hozott segítséget a hitchwiki.org-ról, majd úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a Triester Straße-ra, ami nagyjából egy óra járóföldet jelentett a tűző napon. Betértünk egy Intersparba, ahol kajáltunk és felfrissítettük magunkat egy kicsit. Vittem magammal ilyen kis csokis, meg vaníliás nápolyit, de nem azt a hagyományosat, hanem olyan nagyobb félét, na az teljesen jó volt, meg hasznos is, ha egy kicsit megéhezett az ember. Vittünk néhány konzervet is, de nem akartuk a táskát túlterhelni...
Az Obi előtt álldogáltunk megint egy órát, mire felvett egy rendes osztrák faszi, mondta, hogy ott kevés eséllyel kapunk stoppot, ezért elvisz minket a legközelebbi autópálya-pihenőhöz. Volt egy kutyája, a neve sajnos már nem ugrik be... A cuccaink a csomagtartóban voltak, de ez nekünk nem okozott nagy gondot, pedig előtte megbeszéltük, hogy az egyikünk bennmarad, amíg ki nem száll az ember, nehogy elhajtson a csomagjainkkal, de igazából ez a szabály csupán a megbeszélésig tartott, mert egyik sofőr se tűnt olyannak, hogy na ez most ellóg velük. Minket se nagyon érdekelt, hogy elhajt -e vele, hát hajtson, megoldjuk! :D
Szép környéken volt a pihenő, ott elszórakoztunk egy kicsit, a forgalom gyér volt, de lassan csorogtak az autók, úgyhogy ideális hely volt stoppolni. Űltünk/álltunk vagy fél órát, mentek el a kocsik, de egyszercsak az egyik visszatolatott, lehet hogy a már mágikus erejűnek bizonyult magyar zászló miatt, amit a hátizsákomra terítettem. Az elején az angol-német keveréket használtuk, de aztán maradtunk a németben. Szlovén rendszámú autóban, cseh ember ült, tudott vagy öt nyelven, a Balkánon dolgozott és épp Ljubjanába tartott. Természetesen mentünk vele, ő volt a legszimpatikusabb sofőr, mindent megmutogatott, elmagyarázott, a sörökről érdeklődött, mutatott cseh zenét, meg mindenfélét, mi is mutattunk neki, főleg az Ismerős Arcok jazzes számaira verte a térdét:) Szlovénia tájai szépséges szépek voltak, de a hatalmas felhőszakadás, amilyet én még nem láttam ott tartott minket egy ideig az egyik benzinkúton. Legalább friss volt az idő és minket nem kapott el:) Estére értünk Ljubljanába, rendes volt, mert elmagyarázta merre vannak a hostelek, hol lehet szórakozni, a sátorozásról pedig lebeszélt minket az üldöző vihar miatt... :)
Elkezdtünk a Ljubljanica-folyó mentén bolyongani a belvárosban, mindkét oldalán kiűlős kocsmák, élőzene, úgyhogy ha lehetőségem lesz, tuti elmegyek még Ljubljanába több napra, nagyon tetszett. Néztünk a buszmegállóban egy térképet, megtaláltuk a Celica Hostelt (ha valaki kíváncsi, utána lehet nézni), ami egy multikulturális környezetben fogalt helyet, tele punkokkal, szivárvány zászló kifeszítve, rendőrök járőröztek, még hívtak erősítést is, de végülis érdemes megnézni, hisz olyan egyedi környezet volt, hogy még olyat se láttunk sose:) Az ára miatt nem maradtunk ott, lnéztünk egy másikat, de mivel az csak 2 Euróval volt olcsóbb, Dani úgy döntött, hogy ma nem fogunk aludni. Így hát elkezdtünk sétálni Olaszország felé... A városhatárig ki is jutottunk, majd sikertelenül kerestünk valami helyet, ahol aludni lehetne, végül egy kis erdősávot találtunk. Ez már így az éjszakai órákban volt, az erdőben találtunk egy padot egy szoborral szemben. Na, ha Dani nem akart megszállni akkor én lefeküdtem a padra, hálózsákot elővettem és szevassz világ. Ez csupán fél óráig tartott, utána jött az eső és elsétáltunk az egyik benzinkútra... Dani mondta, hogy mialatt aludtam az erdő másik oldalán látott egy futó embert, meg a rendőrök szirénáztak 150 méterre tőlünk, na meg mialatt bolyongtunk zöld területeket keresve, egy szlovén srác elkezdett agresszíven makogni, mikor benéztünk a kertjébe. És mikor mondtam angolul, hogy nem értjük, még agresszívabban magyarázott a barátnője mellől. Nem igazán törődtünk vele, mondtuk, hogy jólvan szlovén, szevassz:D Legalábbis gondoltuk!:D
A benzinkút oldalához leheveredtünk, szerencsére volt tető a fejünk fölött, ott úgy ellézengtünk, mire meguntam és elővettem a hálózsákomat, a polifoamot, aztán próbáltam aludni. A kutasokat nem zavartuk, pár ittas fiatal jött kocsival, kérdezték, hogy hitchhikingolunk -e, aztán elkezdtünk beszélgetni a fociról, hogy a szlovénok milyen selejtezőcsoportban vannak:) Rendesek voltak.
Itt aludtunk:


3. nap:
Ljubljana-Vicenza 300 km
Vicenza-Rimini vonattal 277 km
Össz.: 577 km

Összesen kb. egy órát aludhattunk, de pirkadatkor már kinn is voltunk a Ljubljana táblánál, természetesen miután a benzinkút mosdójában megtisztálkodtunk, 5 órakor már stoppoltunk is...
Dani pózol, meg tök jó az óriásplakát is:D
20 perc múlva megállt egy középkorú fószer régi autóval és alapfokú angol/német szókinccsel, de megértettük egymást. A szlovén/olasz határnál rakott ki minket, neki is köszönjük szépen. Annál a pihenőnél fél órát álldogáltunk, majd egy francia srác vett fel minket, próbálkozott németül, de mondtam, hogy inkább angolul, mert azt megérteni megértjük, csak kifejezni nem tudjuk annyira magunkat. Mindig én űltem elöl, én voltam a szócső, pedig néha aludhattam volna hátul is... :) Dani szerint The Hungarian people live in Camping in Rimini, de ez nem igaz, ott csak alszanak, nem laknak! Bár nomádok voltunk, lehet a gyökerekre gondolt.
Körülbelül Velencéig vitt minket, majd egy fiatal pár vett fel minket, akik egy pihenőnyit vittek, közben talán olasz hangoskönyvet hallgattak, aztán egy még fiatalabb párhoz űltünk, maximum 20 évesek voltam, bár a csajszit nem hiszem, hogy volt annyi, Julie-nak hívták, kérdezték, akarunk -e füvet venni :D Lehet agresszívabban mondtam, hogy nem, mert egy rémült sorry-val válaszoltak, mindenesetre jó arcok voltak, nekik is volt két kutyájuk a csomagtartóban, onnan kandikáltak ki, mi meg a táskáinkkal alig fértünk be a hátsó űlésre... Luigit (=Danit) szerencsére összenyálazta Jago, meg is érdemelte... :D















Na... miután kitettek, másfél-két órát álltunk a napon a következő benzinkútnál, de nem szándékozott megállni senki, páran megkérdezték merre megyünk, de egyikük sem ment dél felé....
Utólag persze könnyebb beismerni, hogy jobb lett volna higgadtnak maradni és nem csinálni hülyeséget, dehát azért ott csak negyven fok volt, másfél órája álltunk ott, folyamatosan figyelve, hogy ne üssenek el minket, meg hogy vegyenek is fel, meg ugye előző nap nem aludtunk semmit, aztán elkezdtem szédelegni. Mellettünk egy muszlim faszi térdepelve imádkozott Mekka felé, de ez már nekünk nem is volt furcsa... Aztán miután befejezte Mohamed próféta és Allah dícséretét azt láttam, hogy néz minket, na meg főleg engem, mert látványosan elkezdtem szenvedni. Odagurult mellénk a kocsival, csak sajnos az útirányunk nem egyezett... De! Akkor már olyan lelkiállapotban voltam, hogy mindegy, csak el innen, úgyhogy elindultunk Svájcba. Luigi erről az elején nem tudott semmit, de miután egy perc múlva megtudta egy csöppet ideges lett, mert nem konzultáltam vele, hogy Svájc megfelelő úticél -e. Ez így lehet vicces, de akkor volt egy kis feszültség a levegőben... :D Persze még ha azt is hozzáteszem, hogy ez egy olyan autó volt, ahol csak elöl voltak űlések, hátul pedig ilyen raktér volt, ráadásul a rádióban minden harmadik szó az Allah volt, minden második a Terrorism, közben pedig az audioélményt kántálással fűszerezték, arról nem is beszélve, hogy a raktérben fekvő Luigi később elmondta, hogy ilyen infúzióscsövek, meg ilyesmi műszerek voltak találhatók, hát, nem volt mindennapi. A faszi nem is akart előreengedni az űlésre, mert ott a saját dolgai voltak, de fő az erőszakosság, mondtam, hogy engem nem zavar... :D Kente-vágta a németet, a feltételes móddal csak úgy vagdalkozott, és gyakorlatilag lesz*rta a környezetet... Értsd: az autópályán körülbelül kétszer megállt a leállósávban tanakodni velünk, hogy akkor hol rakjon ki minket, ugyan szívesen elvisz Svájcba, de nekünk Riminibe nem arra kell menni. Eredetileg Veronánál szálltunk volna ki a pályán, de közben felfedeztük a térképen Vicenzát, mert ugye az közelebb is volt, meg kisebb is, úgyhogy amellett döntöttünk... Az emberünk a leállósávról lazán 60-ra felgyorsítva visszament az autópályára, páran dudáltak rá, nem volt valami túl szabályos, aztán mondta, hogy hülye németek, meg mutogatott nekik... Vicenza mellett kalandos utazásunk véget ért, megint megállt a leállósávon és ha hiszitek ha nem, búcsúzóul több marék tökmagot bocsátott rendelkezésünkre és öntött a kezünkbe és közben vigyorgott. Aztán 10 másodperc múlva megint lehúzta az ablakot és még több tökmagot kívánt nekünk adni, de nem fogadtuk el, megszállta a jótét lélek... Mi viszont örültünk, hogy végre kiszálltunk, félelmetes egy valaki volt... :D Luigi generálta a feszültséget, nem látta meg a jót a dolgokban, hogy most mi lesz, de mivel mindig kell, hogy legyen B-terv, nekem is volt... Mivel 266 km-re voltunk a céltól és már délután volt, a vonat mellett döntöttünk. Vagyis főleg én... Dani szidott mindent, főleg engem, pedig nem értem miért, autópálya-lehajtókon, meg több gyorsforgalmi úton tök izgalmaz átszaladgálni és a több tíz kilós hátizsákokkal szalagkorlátokat átugrálni... Nem értem mi baja volt, nem neki szakadt el a táskája pántja és nem neki kellett a fél vállán vinnie! Mikor beértünk Vicenzába, tiszta kihalt volt minden a város szélen, de szerencsére találtunk egy használható nénit, aki útbaigazított minket, merre van a vasút... Hogy egy kis mákunk is legyen, pont elértünk egy buszt, ami a vasútállomásra ment, így fejenként két euróval lettünk szegényebbek. Hogy mindig csak a negatív hozzáállás legyen meg, Dani kijelentette, hogyha drága a vonat, akkor ő nem tudja mit csinál, de nem megy vonattal. Párszor majdnem megütöttem a gyereket, hát az agyamat fel...kúrta olykor-olykor Ljubjana óta!:D De azt hiszem ez kölcsönös volt:D
18:04-kor indult a vonat és 22:03-ra ért Riminibe, az információnál nagyjából megértettük egymást a nénivel... Nem tudom már, vagy 1, vagy 2 átszállás volt, a lényeg, hogy Bolognában is át kellett szállni, óriási élmény, Bolognában kimentem a vasútállomásról és szemrevételeztem a város egy részletét... Minden olyan nagy volt, de tényleg:D Ez most egy fontos információ volt, de sebaj. A felnőttjegy ott kb. annyi volt mint itt a diákjegy... tehát 266 km volt 16 (jó, végül 20 Euro) Azért lett +4, mert a kalauz (magyarosan kalóz) bácsi megneszelte, hogy nem "regionale" jegyet vettünk, ezért pótdíjat kellett fizetnünk, csak a kalauz bácsi értelmi fogyatékos volt, mert az eight és az eighty között nem volt képes a beszédben különbséget tenni és én meg csak néztem nagy kikerekedett szemekkel, hogy összesen sincs annyi pénzünk(80 Euro...) :D Tehát ezt a fejenként nyolc Eurot nem kasszírozta be, mert 3 perc vitatkozás után odaadtam neki az én nyolcamat mire legyintett egyet, és mondta Daninak, hogy ő hagyja, mert mi hülyék vagyunk és elment... Úgyhogy így lett fejenként 4 Euro, úgyhogy a végső következtetést levonva rendes volt:) Csak kétszer szálltunk át, így belegondolva, mert először volt helyünk a vonaton, mondjuk ez 20 perces út volt, csak az átszállásra nem emlékszek, mert a holtsávban van, hogy a másik Stephen King regényt is belekeverjem...:) (Mostanra már azt is elolvastam, így a Tortúra után gyorsvágtában:D)
Nos... Padovából Bolognába már nem volt helyünk az egyetlen pótűlést leszámítva, amin felváltva osztoztunk. Természetesen a szemezés a szőke lánnyal nem maradhatott el, pedig már nem voltam valami csúcsformában, bár... mindig van bennem valami szép... Megkérem a kedves olvasót, hogy ne hányja le a billentyűzetét...:D

Hol is... hol is... Igen! Megérkeztünk Riminibe!:) Gonoszul az egyik fizetős WC-ben nem fizettünk, majd rögtön találtunk egy kajáldát, ahol ilyen török formák voltak a tulajok, de legalább finomat főztek/sütöttek. Riminiben nem volt annyi néger, mint Vicenzában, Bolognában meg a többi helyen, jobban is éreztük magunkat! Most, hogy a liberálisok elhagyták az oldalt, folytatom azzal, hogy elmentünk a tengerpartig, kerestünk valami helyet, ahol leheveredhetünk, de mi inkább elindultunk dél felé (még azt se tudtuk, hogy jófele megyünk -e, csak sejtettük) megkeresni a Camping Maximumot, ahol a buszos társaság Magyarországról már ott volt. Akit megkérdeztünk senki se hallott róla...
Nos... a vonaton lusta voltam a hátizsák pántját megcsinálni, így kicsit nehéz és főleg bosszantó volt a táska vitele... Majd az egyik padon megcsináltam, csak akkor meg a másik szakadt el... Na mondom fasza... Furcsa műveletekkel azt is megcsináltam, nem dícsérnének meg érte, az lett a vége, hogy egy pánt maradt normálisan, a másikat pedig mindig fognom kellett az egyik kezemmel... :D Mint másnap megtudtuk 7,5 km-t gyalogoltunk éjféltől kb. hajnal 3-ig, míg találkoztunk 3 baszk fiatallal, akik hangsúlyozták, hogy Spanyolországból jöttek ugyan, de nem spanyolok!:) Mondták, hogy ott dolgoznak egy Hostelban, menjünk oda... Na ez volt a megváltás nekünk, nem is volt olyan drága, 20 Euro... És járt hozzá reggeli! Hihetetlen boldogság volt, meg... tudtunk zuhanyozni! (Már nem együtt... cöhh...:D) Úgyhogy, öröm, bódottá' volt.

4. nap:

Másnap reggel várt minket a svédasztalos reggeli, meg az internet, a google maps, ami megmutatta, hogy már csak 2,5 km az út a Campinghez:) Persze a fészbukra nem engedett belépni, mert egy büdös, büdös bérgyilkosnak hackernek nézett... Tájékozódtunk a DVSC-ről, meg a válogatottról, de semmi érdemleges nem történt otthon amíg utaztunk:)
Kijelentkeztünk a recepcióról, majd bemutattam a legnagyobb szerencsétlenkedést, angolul kb. 5 szót tudtam szólni, éjszaka elfelejtettem a nyelvet, Luigi átvette a stafétabotot, mindenesetre a csajszi mondta, hogy a barátja szegedi:) Mennyi szál! Egy órányi séta után megtaláltuk a Campinget, majd a már ott tartózkodó magyarokhoz vezettek minket. Felvertük a sátrat, a mellettünk lévő fradisták és kispestiek kiszúrták a DVSC-címeres felsőmet, érdeklődtek, hogy mi jöttünk -e stoppal, mert már hallották a legendánkat... :D Lementünk a tengerhez, fürödtünk, bár ez nem tartott sokáig, mert jött a zápor, de azért így is jól esett, sok év után éreztem megint sós vizet a számban, nem volt kellemetlen:) Ilyen volt a part:

Barangoltunk, vettünk söröket, ismerősöket, ismeretleneket, meg ugye kaját... A vadászkéseinket elővettük, ruhákat a madzagra kiteregettük, ugyancsak felkészült túrázók voltunk:) Éjszakai sétára indultunk a tengerpartra, hülyültünk egy sort, tobzódtunk, majd aludtunk, fáradtak voltunk. Napközben még egy ittas srácot ragasztószalaggal egy fához kötöztek, azon jót nevettünk:D Hé, majdnem kihagytam, hogy Luigi véletlenül vett egy alkoholmentes sört és fél óráig magyarázott, hogy ő hogy lehet ilyen hülye, ezt nem hiszei el, ez szégyen, ez gyalázat, ez alkoholmentes!

5. nap:

Június 7-én, a meccs napján trombitaszóra ébredtünk. Megkérdeztem a buszos társaság főnökét, elmehetnénk -e velük San Marinoba, hogy ne kelljen stoppolnunk. A válasz természetesen igenlő volt. Sátorbontás után felpakoltuk a cuccainkat a buszra, majd a még most ébredő, a tegnapi bulitól halál másnapos embereket vártuk, akik igencsak lassan keltek fel. Fél-egy óra múlva ott is voltunk a miniállam tetején a buszparkolóban. Rögtön elindultunk várost/országot/államot nézni felfele a várba, de ez csak öt percig tartott, mert el kezdett esni az eső, ezért behúzódtunk egy középnagy templom (kápolna) előterébe. Egy meseszép fradista csajszi majdnem grazie-t mondott nekem, mikor belépett a kápolnába én meg előre engedtem, de aztán leesett neki, hogy honfitársak vagyunk:):D Nem mintha Luigi hallgatózott volna, de voltak Alicantéban a KEK-meccsen is, később beszéltünk pár szót, hazafele Riminiig ők is potyáztak egy kicsit:)
Egy jó óra múlva elállt az eső, így elindultunk felfedezni a várat, nagyon szép kilátás volt fentről mindenhova, csináltunk egy csomó fényképet, az idő múlásával pedig egyre inkább kitisztult a látóhatár és a völgyekből eltűntek a felhők és még jobban magunkba szívhattuk a szépséget. (Na és hogy még ki mit szívott magába azon a napon, azt inkább hagyjuk:D Nem mi, de most erre itt nem térnék ki... Állítólag felkészít az életre, cöhh)
Sokminden végülis nem történt itt, csupán nézelődtünk egy sort, de ha arra jár valaki, ne hagyja ki, mert szép:) Az eső közben ismét megindult, mi visszaballagtunk a buszainkhoz, mikor pedig ismét kisütött a nap megérkezett egy nyugdíjasokat szállító magyar busz, akik meglátták a már 100 főre duzzadt magyar zászlókkal felszerelkezett "tömeget" és örvedeztek neki vala. Örvendezhettek is, hiszen elkezdődött a nótázás, amibe ők is beszálltak! A Ria-ria, Hungária és a Hajrá Magyarország rigmusokat ők is ugrálva és tapsikolva mondták utánunk, vicces volt, de mindemellett egy picit szívet melengető is:):D Találkoztunk a dunaújvárosi Red Alert társaságával is a visszaindulás előtt, váltottunk is pár szót velük.
Á, ejtsünk szót arról is, ami zavart. Sokan vettek san marino-i sálat, ez rendben van, de minek kell felvenni a meccs előtt, meg a meccsen is pár embernek ott volt a nyakában... Kíváncsi vagyok, hogy Román-Magyar válogatott meccsen is ez történne -e, hát persze hogy nem! Bázeg, hordja otthon télen, ne ott és akkor, hát de nem?
Túlléptem rajta és kiadtam magamból:D
Egész hamar elindultunk a stadionhoz a visszafelé vezető úton, így a meccs előtt 3-4 órával már ott is voltunk a san marino-i Stadio Olimpiconál. Rengeteg időnk volt, ezért kerestünk egy boltot, amit sikerült nagyjából fél óra alatt megtalálnunk. A boltosnénitől - bár már akkor is tudtam, hogy nem beszél angulul - de megkérdeztem, hogy "doyouspeakenglish", de a csillogó szemeivel csóválta a fejét. Vagyis a nyakával csóválta, mindegy. Valahogy az Activity segítségével elmagyaráztuk, hogy ennünk kell, erre felcsillant a szeme és az ujját elkezdte rágni, mutatván, hogy ételt akarunk:D Ezen jót szórakoztunk, majd vettünk két zsemlét - ennyi pékáru volt - meg kétszersültet, édességet, SevenDays-t, meg Nutellát. De a nutellát csak nyögvenyelve, mert Luigi nem mutatkozott rá hajlandónak, ugyanis ő nem azért jött, hogy drága nutellát vegyen! Hát ha lett volna ott egy eladó húsz kilós súlyzó akkor megveszem, de előbb fejbeverem vele! Kiraktuk a pultra a megvásárolni kívánt árucikkeket, erre válaszul a néni vett elő egy óriási nagyítót, de még így se tudta leolvasni, hogy mennyibe kerülnek a cuccok, ezért megkért, hogy diktáljam le neki(!) Az olasz számokban való előképzettségemnek köszönhetően lediktáltam neki a saját nyelvén az árakat, amiket egy nagy-nagy filctollal egy sima papírlapra írt le, ez volt ugyanis a számla. Már rég összeszámoltam fejben, mire neki is sikerült összeadnia, fizettünk, nem is volt olyan drága, de nagyon vicces vásárlás volt:D
Visszamásztunk a stadionhoz, találkoztunk még debreceniekkel, az egyik 4000 Ft-ért oldotta meg oda-vissza repülővel az utat Riminiig, ennyit a stoppolásról:):D Lassan telt el az idő a meccsig, még benéztünk egy röplabdaedzésre a csarnokba, majd elfoglaltuk a helyünket a stadion vendégszektorában. Felesleges volt előre megvenni a 6000 Ft-os jegyet, mert simán be lehetett volna mászni, így kidobtuk ezt a pénzt. A rendőrök... hogy mondjam, az erőszakhoz és elnyomáshoz szokott hazánkfiának kicsit komolytalannak tűntek és azok is voltak, szünetben is ki-be lehetett járkálni, Potter úrnak sikerült a stadion tetőszerkezetére is részegen felmászni és kifeszítenie a Csepel zászlót, meg mikor kigyulladt a szektor, akkor is rohangáltak, kiáltoztak, hogy "Aqua, aqua!". Mindenesetre ezek is emberibb megoldások voltak, mint amiket itthon tapasztal az ember.
A meccs előtt volt egy egyszerű koreográfia egy csomó pirotechnikával fűszerezve, sajnos az egyik -  az enyém? - kigyújtott egy csinos műanyag széket, a mellette álló csinos fekete hajú lánynak és a táskájának nem esett baja, mint a meccs után megtudtam. Luigival gyorsan kimenekültünk, mert körülöttünk elég forró volt a helyzet, a hajunk, a ruhánk mind maradandó égési sérüléseket szenvedett, a mellénk dobált hanggránátokról nem is beszélve. Itt menekülünk:

Gyorsan kimentünk szélre, de még mindig égtünk, mint a pokol tüze... :D Az inferno után visszamentünk, mondjuk a rohadt hanggránátoktól mindig szívbajt kapok, akkor már inkább egy jó kis stroboszkóp, vagy valami, nem ez a ganééé. A hangosbemondó többször felszólította a brigádot, hogy ne rosszalkodjunk, de ez már megszokott, nem is nagyon foglalkozott vele senki.
A szurkolásról is pár szó. A CB-nek nincs meg a megfelelő tekintélye a táboron belül, ennek megfelelően nem is volt kiemelkedő a szurkolás, mondjuk személy szerint mindig frászt kapok az 5-6-7 unalomig ismételt rigmustól. Szerencsére jött az eső, aki nem akart szurkolni az bemenekült a fedett lelátó alá, így már csak az maradt ott, aki valóban szurkolni akart, így le is tisztult ez a dolog, ekkor már jó volt, nem akart mindig mindenki mást énekelni, de valami éneklős, lalázós dalocska is elférne még a repertoárban!
A meccsen ugye kötelező volt a győzelem, az meg is lett, bár nem sok maradt meg a fociból, annyira jól nem játszottunk... Rengeteg drapi volt, amiket 5 percenként újra kellett ragasztgatni a plexikre, mert mindig lecsúsztak, de páran elszórakoztak ezzel a tevékenységgel.
A meccs végén megköszönték a srácok a biztatást, Dzsudzsák egyedüliként kidobta a mezét a szurkolóknak, fél perc múlva arra lettünk figyelmesek, hogy egy magyar szurkoló a pályán szaladgál egyik játékostól a másikig, de egyik se adja neki oda a mezét... Namármost! Úgy tűnik, a kedves játékosok -Dzsudzsákon kívül- nem értik azt, hogy milyen az, ha 1300 km-t utazol egy csapatért valószínűleg úgy, hogy nem keresed magad egyébként halálra, csupán szeretetből, ragaszkodásból, hazafiasságból, tehát valami erős érzelemből teszed azt, ráadásul sokat kockáztatva bemész a pályára egy mezt szerezni, csak azért, hogy te is kapj valamit azért, amiért vállaltad ezt az utat és ami örökre emlék marad és az unokáidnak is el tudod mesélni, hogy te kaptál egy mezt Komantól, Juhásztól, Hajnaltól vagy valakitől, lényegtelen kitől! Erre a milliomos focistáink, a példaképek nem hajlandóak odaadni a mezüket, amiért nekik a szövetségnek be kéne fizetniük max. húszezer forintot. Rengeteg pénzt keresnek, erre sajnálják a szurkolótól a mezüket, ez egy nagyon nagy negatívum volt a mérkőzéssel kapcsolatban. Emberünk földhöz is vágta a magyar zászlóját, majd a rendőrök bambulásától kísérve egyszerűen visszaengedte a biztonsági ember a szektorba. Megértem az indulatát, valószínűleg sokan hasonlóan cselekedtek volna, a rendőrökről meg rendezőkről annyit, hogy így is lehet, emberségesen!
Hogy egy kicsit haza is beszéljek, a záróforduló után bementünk a pályára, Nagy Zolit vettem célbe, erre ő is ezzel a szöveggel jött, hogy be kell fizetnie X ezer forintot. Persze nem azt mondtam, hogy "addmánekem", hanem normálisan, intelligensen, de nem, nem adta. Erről még annyit, hogy az egész szezon alatt többet költöttem rá, itthon, idegenben, mindent összevetve, mint amennyibe a meze kerül, mindig kiordibáltam a lelkemet a csapatért, hogy a többiről ne is beszéljünk és akkor ez a szöveg, hogy 20 ezer forint, hát nyelje le mindenki a húszezer forintját! Nem is idegesítem magam, talán egy kicsit javított a hibáján, mert egy leányzónak nem tudott nemet mondani, később nekiadta.
Na, San Marino.
Kimentünk a parkolóba a meccs után, fél 1-kor indultunk haza, mert gondolom a sofőröknek pihenniük kellett, addig még ott szórakoztunk a parkolóban, megjött egy amerikai lányokat szállító kisbusz, velük páran jól elszórakoztak amolyan fociszurkolós módon, Norbi a kockahasával fel is ment a buszukra, mutogatta is magát, úgyhogy nem unatkoztunk:D

6. nap:
San Marino-Budapest 971 km
Budapest-Debrecen vonattal 220 km
Össz.: 1191 km

Szóval fél 1-kor indultunk haza a busszal, mi még nem tudtuk, hogy mi lesz velünk, lezavarnak -e a buszról, vagy sem, mindenesetre megpróbáltunk ezzel a hajóval hazamenni, ami végül sikerült is, köszönjük a sofőr bácsinak, a főnök úrnak, meg mindenkinek, aki elviselt minket, bár sok vizet nem zavartunk, főleg hogy a hazaút kb. 13 óra volt, azt hiszem, bár nem lényeg, az a lényeg, hogy ebből 11-et padlón/lépcsőn űlve és állva teljesítettünk, 2 órát nekem sikerült aludni egy asztalon, úgyhogy teljesen kipihentem magam. Hazaút igazából nagyon hamar eltelt, délutánra Pesten voltunk, két debrecenivel még összetalálkoztunk, együtt mentünk haza, előtte beűltünk egy vegyesbolt/kocsma mixbe, ittunk egy-két sört, kajáltunk, majd Ferencváros-Kőbánya-Debrecen útvonalon jutottunk haza. Szolnokig ugye megint nem tudtunk leűlni, mert miért is tudtunk volna, addig fociztunk a vagon végében, meg az állomásokon néha leszálltunk és dekáztunk egyet kettőt, szerencsére a vonat egyszer sem ment el:D Úgyhogy vidáman végződött az út, összességében fárasztó volt nagyon, de élményekkel teli, így elmondhatjuk, hogy megérte. Igaz, Dani?

Szurkolók nélkül nincs foci...





 

Térkép:

Nagyobb térképre váltás

"Szia Csillagom!:) Holnap este megyek be a haverokkal bulizni az egyetemhez. Nem lenne -e kedved velem szeszelni...:D Na? Meg a stoppos kirándulásunkkal mi lesz már? Habcsók:)"

Erre felkaptam a fejem, hiszen két nappal későbbre, május 10.-re (keddre) pont tervben volt Szolnok, mint úticél, így a Zanzibár koncert előtt rögtön vázoltam is Ildinek a lehetőséget, aki lecsapott rá annak ellenére, hogy 11-én nyelvvizsgája volt. Na ez a vállalkozókedv és a szellem, ahogyan élni kéne!
A Zanzibár szerint nem számított, hogy észak vagy nyugat, ezért nyugatra indultunk, így is csak keletre érkeztünk meg két fuvarral. A Segneren találkoztunk, majd a benzinkúton és a susnyásban történő pisilés után (ugye milyen fontos!) kiálltunk a már bevált Penny Markethez, ahonnan alig tíz perc elteltével felvett egy Opel, na meg egy karcagi uraság, aki magánnyomozói irodát fog nyitni Budapesten és "kideríti a megbízóinak, hogy ki hegeszti az asszonyt." Pédául! De még egyéb tevékenységekre is kiterjed a hatásköre. Nem mindig éreztük magunkat biztonságban, kicsit gyorsan haladtunk, a sárga-piros lámpának pedig mutattuk, hogy kabbe. Legalábbis a sofőr. Egyébként rendes volt, elvitt a benzinkútig és ez azért volt jó, mert nem ott rakott ki, ahol a múltkor szenvedtem több tíz percet. Megköszöntük, majd nem sokkal később folytattuk utunkat egy Csíkból érkezett hazánkfiával, azt az élményt és azokat a történeteket leírni nem lehet, a székely beszédet és a mentalitást sem:) Pestre tartott a barátaihoz, akik gondolom örömmel fogadták:) Szolnokra bevitt minket, elkísértük pénzt váltani. Nem sokszor lát az ember 500 Eurós bankjegyet. Azt beváltottuk, 128 ezer forinttal lettünk gazdagabbak, majd Ildiék számot cseréltek, aztán emberünk elment, mi meg árván maradtunk Szolnokon.Megtanultuk a "bőcsködözni" szó jelentését. =(villong) Egy tanulságos történet tőle búcsúzóul: "Egyik haverom, kétméteres, nagydarab ember tanult autót vezetni, rögtön az első órán letekerte az ablakot, fél kezével kikönyökölt rajta, mire az oktató megjegyezte, hogy ez így rögtön nem lesz helyes és így felhúzta azt. Út közben egyszercsak a sofőr balra nézett és egy hatalmasat köpött, csak közben azt felejtette el, hogy az ablakot korábban feltekerte és a nyáltenger ott vigyorgott az ablakon." Mindezt persze sokkal jobb előadásmódban, hááát, szakadtunk...:D
Fényképezkedtünk, megnéztük a belvárost, járkáltunk, voltunk a Tiszaligetben, az új hídon, a töltésen pihentünk, sőt egy jó kis kocsmát is felfedeztünk, amire igencsak szükségünk volt.

Fél 6-kor kezdődött a meccs, idővel bőven rendelkeztünk, hisz már délelőtt Szolnokon voltunk, kajáltunk a "Big Burger"-ben, ott tessék Skandináv hamburgert enni, mert az finom! A pultoslányra is mondhatnám hogy finom, de inkább gyönyörű. Remélem majd olvassa:)
Igazság szerint a város nem nagyon tetszett, mert a kelleténél több volt a beton, meg valahogy üres volt... Azért jól éreztük magunkat, sokat hülyültünk és egy útitárs alapból sokat nyom a latba:P A szőkőkútból történő vízkimeregetés és a másik elárasztása az alapprogramok között szerepelt, Ildi még pluszmunkát is végzett, hisz séta közben a bokáig érő pocsolyába belelökött, elárasztva a szép fehér cipőmet ganéval. De nem vettem rossz néven, visszakapja még ő ezt...

Sálas szobor és Ildi:
















A meccset végigszenvedtük a vendégben, a 3 perces eső nyújtott kevéske vigaszt, amikor a tábor félmeztelenre vetkőzött és úgy szurkolt, de erről ennyit. 
Hazafele sikerült egy kocsit szereznünk Hajdúszoboszlóig, egyik kedves szurkolótársam Édesapja volt a tettes, ezúttal is köszönjük. Ildiért eljöttek Balmazújvárosról én meg hazavonatoztam és rá kellett jönnöm, hogy még mindig imádok vonatozni, hát még ha nem lenne ilyen drága... Este fél 10 körül értem Debrecenbe, ezzel vége is lett a napnak... Másnap reggel várt a germanisztika ölelő karja 8-tól...
A méltán híres és elismert művész dalával búcsúzom:
Copy Con: Szolnok City
https://www.youtube.com/watch?v=aD-P0sV2Jrw&feature=related

Kocsmamóka:



 

Most különösebb részletes adatok nélkül, csak úgy érdekességképpen tárom a nagyközönség elé rövidke utazásomat, amely a rövidsége ellenére sok-sok emberi kedvességgel és pozitív élménnyel járt. Fél 6-ra kellett felérjek a Vasas elleni meccsre, ezért ráérősen reggel 10 óra után egy kicsivel álltam ki a már megszokott józsai autópálya-felhajtóhoz a húsvét előtti szombaton, így nem is volt nagy a forgalom. De! Azért tíz percen belül csak felvettek... :) Mondjuk az addig elhaladó autósok nem tudom mit kaptak, talán az ünnep közeledte az agyukra ment, mert a mutogatók százalékos aránya megnőtt, ennek ellenére szélesen mosolyogtam rájuk.
No, hogy szavam ne feledjem, csak mentek és mentek el mellettem az autók, mire egyszer egy nagy fékezés és dudálás mögöttem. Gyorsan odaszaladtam, összeszámoltam, hogy kettő szülő, és három kissrác az autóban, na mondom itt hogy fogok én utazni, de mivel egy hétszemélyes Chrysler Voyager típusú személygépjárműről volt szó, így nem volt gond, beűltettek leghátra. A három srác úgy nézett, mint akik ufót látnak, jómagam a csodálkozástól nem tudtam megszólalni, de aztán szóba elegyedtünk. Mindegyiken (3-10 év:)) focicsuka volt, megkérdeztem fociznak -e, de csak divatolnak:) Egyébként debreceniek mindannyian (ugye logikus, ha egy családról van szó), a férfiú szabadalmaztatta a hagyományos villanykörte méretű energiatakarékos izzót, ezt meg is mutatták nekem, na és az sem elhanyagolható információ, hogy húsz éve 5000 km-t stoppolt a hellének földjén, most pedig az egész család kínaiul tanul szabadidejében, úgyhogy nem unatkoznak. Volt náluk egy rakat péksütemény is, abból is kínálgattak, nem is sértettem meg őket, hogy nem vettem:)
A Megyeri-hídnál tettek ki, a Budapest táblánál, megköszöntem a fuvart és nagyokat integettem, majd ismét feltettem a kezem és 5 perc múlva egy néni felvett, elvitt 300 métert, mert azt hitte Budakeszi felé megyek, de biztosított, hogyha fél órán belül nem vesznek fel, jön vissza a nagymamájával és bevisz a városba:)
Megint álltam vagy 3 percet, jött egy csomó autó, jött egy Taxi is, letettem a kezem, de csak megállt. Mondta, hogy bevisz a városba, de mondtam neki, hogy nincs pénzem, és kétszer megkérdeztem, hogy ingyen -é. Ingyen hát, jött a válasz én meg már pattantam is be az autóba, bevitt Angyalföldre, út közben beszélgettünk pár sort. A végén megköszöntem, tényleg rendes ember volt:) Mivel ez fél 1 körül volt, volt még rengeteg időm, egy idősebb uraságot leszólítottam, hogy a Városliget hol és merre van, mondta, hogy menjek vele egy darabon, vele is jól elbeszélgettem, vasutas volt régen a nyírségben, én meg mondtam, hogy van közös szál, hisz az egyik vasutas csapat szurkolója vagyok. Útbaigazított, több mint fél óra gyaloglás után eljutottam a Hősök terére, a Vajdahunyad várához (az eredeti szebb:)) meg a Városliget árnyas fái alá... Sétáltam egy kicsit, majd letelepedtem, söröztem, ettem, aludtam majdnem, na meg játszottam Luluval a nagy fekete kutyával, akinek ülő helyzetemből sikerült felborítania...
Miután meguntam jött az ebéd, séta, stadionkeresés, kocsma, 5:1-es győzelem, majd a hazaút busszal.

Mindez április 23.-án történt:)
 

Március 18. Az ég borul befele, a józsai busz elrepít a felhajtóhoz,én meg kiállok az M3-as felvezetőjéhez. Készültem csinos kartonpapírral, amelynek a egyik oldalán a "BP" felirat volt látható, (szépen megfestve, sorkiemelővel feltűnőbbé téve, persze aznap reggel elkészítve...) a másik oldalán a későbbiekre gondolva pedig az "M7", szintén hasonló technikával.
8:15-kor foglaltam el a pozíciómat és láss csodát, 5 perc múlva megállt egy fehér Peugeot Expert és kérdésemre Béla bá' azt mondta, hogy Pestre megy. 10:30-ra már ott voltunk, köszönhetően a 110 km/h átlagsebességnek. Csomagokat szállított Pesten vagy hat helyre és mivel nekem volt időm, meg önkéntes vagyok, segítettem neki kihordani a cuccokat. Voltunk a TEVA gyógyszer- és humánerőforráselosztó központjában, vagy mi a fenében. (Ja és ne egyél gyógyszert, ha nem muszáj, inkább mozogj, sétálj, biciklizz, fuss, szeretkezz!) Béla bá' egyébként újságkihordóként is közreműködött, sőt segítőkészen felhívta a siófoki kollégákat, hátha épp Pesten vannak és akkor el tudtak volna engem vinni Fehérvárra, de ez nem sikerült. Útközben mesélte, hogy régen volt a Nápoly-Dózsa meccsen és megosztotta az ottani élményeit, meg azért mást is. Múltkor egy romániai magyar stoppost vett fel Miskolcon, akit kidobott az asszony és Debrecenbe tartott, de úgy is jó volt neki a fuvar, hogy először el kellett menniük Pestre csomagokat kihordani:D Ezzel az apró kerülővel sem bánta a dolgot:)
Jártunk Csepelen is, Jimmy sírjára is vethettem volna egy pillantást, ha nem bambulok el, ezután egy hányingerkeltő gyárudvar következett:

A szépséges szép tájak, pár szendvics és egy doboz sör után kirakott egy nem éppen jónak mondható helyen, ahol posztoltam vagy negyed órát a vészesen csepergő esőben, majd ráuntam a várakozásra és a budapesti havi bérletemmel a tarsolyomban (Amit az egyik kedves barátnőmtől kaptam, ezúttal is köszönet érte:)) elindultam egy buszt keresni, ami elrepít a Sasadi útra, a "stopposok törzshelyére", ahogy a neten olvastam róla:) Útbaigazítást kértem az egyik úriembertől, aki készségesen segített. A Móricz Zsigmond körútig vitt az egyik busz, aztán a célállomásra a másik. Ott van egy meki, meg egy OMV kút és ott szépen lehet stoppolni, rengeteg autó jön, sok nem tud megállni, de amelyik tud, azokból is sok van. Még bementem a mekibe egy sajtburgerért, csakhogy használhassam a WC-t és szemtanúja lehessek az emeleten elbúrjánzó Tinédzser L'amour térhódításának, aztán álltam is kifele az útra, mert ugye 7-re oda kellett érnek a Videoton elleni meccsre, 15:30-kor tettem ki az ujjam és olyan 20 perc várakozás és karlerohadás (szép szó!) után egy szemüveges, idősebb férfi vett fel, aki pont Fehérvárra ment a Mitsubishijével, úgyhogy megint hatalmas mákom volt. Előtte még lelassított egy autó, de meglátta az "M7" táblámat és mutatta, hogy neki az nem lesz jó. (Mert ugye erre lehet menni Győr és Bécs felé, ha valakinek épp arra támad kedve, nekem most nem volt, mert azelőtt pár nappal voltam Bécsben, igaz busszal, a germanisztikával:)) Régen ő is stoppolt elmondása szerint és sokat tett volna a Vidi bajnoki címére, bár annyira már nem hozza lázba a magyar foci, a külföldi meg alapból nem érdekli.
16:30-kor már Székesfehérváron is voltam, de sajnos csak a város szélén tudott kirakni, de a buszmegállóban várakozó mosolygós hölgyhöz odalépve megkérdeztem az ellenőrök előfordulásának gyakoriságát, a buszjegy árát és a megállók számát, ezekkel matematikai műveletet végeztem és a bliccelés mellett döntöttem. a sofőrnek ugyan be kellett mutatni a bérletet, megkérdeztem a nőt, hogy a debreceni vagy a pesti bérlet hasonlít -e az ittenire, de nem igazán, így mielőtt alaposan szemügyre vehette volna a bérletem a sofőr úr, gyorsan csuktam is befele. Eredetileg gyalogolni akartam, csak elkezdett esni az eső, meg messze is volt a belváros, utólag belegondolva.
Nézegettem egy kicsit a térképem, aztán már ismerős helyen szálltam le. Megkerestem az egyik drága barátnőm házát Fehérváron, akit 5 év 10 hónapja ismerek, vad msn hülyülésekbe torkollott a kapcsolatunk, de most végül kiteljesedhettünk, mert végre eljutottam hozzá, ezt egy-egy pohár borral megünnepeltük, na meg persze élete párjával és annak barátjával. Felajánlotta, hogyha a hazafele tartó buszra nem sikerül felkapaszkodnom, akkor nyugodtan aludhatok náluk, újra és újra köszönöm, nagyon édes és aranyos:):D
Sajnos kevés időt tölthettem ott, aztán negyed órával a kezdés előtt futólépésben elindultam a stadion felé, épp a kocsmából kilépő debreceniekbe botlottam, akikkel üdvözöltük egymást. Meccs után sikerült felszállnom a hazafelé menő hajóra, így a hazaút miatt már nem kellett aggódni:)

 Tények:

Debrecen-Budapest 231 km
8:15-10:30 (2 óra 15 perc)

Budapest-Székesfehérvár 65 km
10:30-16:30 (6 óra)
(Ugye, mert önkénteskedtem:))

Összegezve:

Debrecen-Székesfehérvár 296 km
8:15-16:30 (8 óra 15 perc)

Leírom, de most nem olyan fontos az átlagsebesség, mert nem siettem sehova: 36 km/h. Ez már megint nem sok, de ha akarok, sokkal hamarabb is odaérhettem volna. Stoppversenyen ezzel nem sok babér teremne nekem:)

Itt van megint a térkép, a vizuális típusoknak. Mondjuk azok jöjjenek velem:)

Nagyobb térképre váltás

Csípős hideghez csipős kolbász dukál (meg persze hurka, ha már Debrecen) de mivel az utazó szegény, 4 zsemlével, egy csokival, vízzel, egy naranccsal na meg egy térképpel áll ki a 4-es főútra a Penny Markethez 7:40-kor úgy, hogy az Auróra ordítja a fülembe, hogy előre kurvák, gengszterek! Pontban nyolckor megállt egy zöld furgon, a gróf úr elvitt Karcagig, magamban így neveztem, mert "Báthory" volt a vezetékneve és a pékségekbe szállított valami fóliákat. Igaz, elég ratyi helyen tett ki 8:45-kor, dehát nincs mit tenni, meg különben is rendes volt. Itt egyetlen kisebb probléma akadt, hogy innen 11:20-kor indultam tovább, legalábbis majdnem innen.

Elmesélem mi is történt addig. Akik jöttek a bekötőútról, azok közölték, hogy csak közelre mennek, viszont egy kamionos is jött, tök rendes volt, feltartotta miattam a forgalmat, elmagyarázta, hogy hova menjek, csak sajnos nem értettem sokmindent belőle. Aztán behajtott a szemben lévő telepre kirakodni az árut, én addig elmentem sétálni arra, amerre gondoltam, hogy mondta, hogy menjek. Visszaálltam a helyemre, erre már jött ki a kamionnal a telepről és vadul integetni kezdett, hogy rohanjak át hozzá. Beszálltam, és elvitt két km erejéig egy jobb helyre, hogy kerítsen nekem egy jobb fuvart, amit meg is tett, csak sajnos itt nem részletezhetem a mikéntjét az ott dolgozók állásmegőrzése érdekében:) Még sose utaztam kamionban és a kérdésemre, hogy hogy tudok kiszállni belőle, csak annyit felelt, hogy pattintsam fel azt a kis *csúnyaszó*, meg hogy le ne essek, mert magasan vagyunk:D Állandóan járt a szája, Tiszafüredre ment a fiáért, de összeteszem a kezem, ha egy nála pörgősebb és rendesebb emberrel találkozok még az utazásaim folyamán.
Szóval fél 12 előtt egy kicsivel el is indultunk egy pótkocsis teherautóval, a sofőr elmondása szerint nem szokott felvenni stopposokat, de mivel most megkérték természetesen ráállt, hisz egy ideig hasonló irányba megyünk. Édesanyám telefonon keresztül üdvözölte, ő meg mondta, hogy majd ha Debrecenben jár, beugrik egy sütire:) Természetesen beugorhat bárki, szíves örömest várjuk őt is! Törlőkendőket, WC papírokat vitt Pest alá, a kis kocsikat pedig egyszerűen lemazsolázta... Remélem nem szokott belőlük elnassolni párat.
12:50-re értünk Ceglédre, nem is arra ment, de bevitt az első benzinkútig, ott még kávéra is meg akart hívni, de elutasítottam, viszont nem hagyta magát, a hozzá járó kekszet nekem adta, úgyhogy nem maradtam árván:) Még a benzinkutast is megkérdezte, hogy merre kell mennem, úgyhogy teljesen rendes fazon volt, csak kár, hogy magától nem vesz fel stoppost, de mostantól hátha:)

A városon átgyalogoltam a Kőrösi útra, még fiatal lányokat is sikerült megkérdeznem, hogy merre van az arra és cukin útbaigazítottak a fogszabályzóikkal:)
13:30-kor álltam ki a városon kívül egy parkolóépítő brigád mellé, de nem nagyon volt mit csodálkozniuk rajtam, mert 5 perc alatt megállt egy kék Suzuki és az egyenesen Kecskemétre repített kevesebb mint fél óra alatt, így 14:00-kor már gyalogoltam is a belvárosba. Viszont Nagykőrösön van valami élelmiszeripari gimi, na ott olyan nők járkáltak, hogy majd kiestem az autó ablakán... Hát még ők, ők is majdnem beestek, ha már belém nem tudtak. A sofőrre visszatérve valamiféle műszaki szaki volt és egy berendezést vitt A-ból B-be, viszont megtudtam, hogy merre van Hajós. Hát elárulom, Kalocsa és Baja között.
A hírös városban városnézés következett, evéssel, ivással, volt osztáytárssal történő találkozással és kilométerkő fotózással:


 

Kecskemét tetszik, szép, nyugodt város, ahogy volt osztálytársam mondaná "művészváros." És tényleg.
Még megnéztem a focimeccset, ami 5-től volt, spóroltam a jegyen, hazafelé pedig már hárman utaztunk, igaz a vonatjegyen is spóroltunk, ez volt Kecskemét, igazából sokkal hamarabb is ideérhettem volna, mint hat óra alatt, de fogjuk fel egy pechesebb napnak, meg a tavasz kezdetének, bár nem éreztem egyáltalán rossznak, sőt olyan helyeken is voltam, ahová magamtól nem keverednék el:) Összköltség 2300 Ft volt, tehát nem sok, főleg ha meccsre indul az ember:) D
 

Következzenek a száraz tények:
 

Debrecen - Karcag 65 km
7:40-8:45 (1 óra 5 perc)

Karcag - Cegléd 105 km
8:45-12:50 (4 óra 5 perc)
(Na ez a nem mindegy hogyha valakinek sietős:))

Cegléd - Kecskemét 35 km
12:50-14:00 (1 óra 10 perc)

Összegezve:

Debrecen - Kecskemét 200 km
7:40-14:00 (6 óra 20 perc)
 

Az átlagsebesség az 32 km/h körül volt, ami korántsem mondható ideálisnak, de ez egyáltalán nem tűnt 6 órának:)
Pénteki kalandnak tökéletes volt, tessék venni a bátorságot! Elindulni , meg út szélén álló embert felvenni, különben szegényebb leszel sok élménnyel:)
 

Parancsoljatok, térkép:
 

Nagyobb térképre váltás

A tervezett stoppolások előtt volt pár spontán élményem, amelyeket nem így akartam megoldani, de a szükség -azt mondják- nagy úr. Ebből három volt, kis távolságokra, bár az elsőre nem emlékszem, mert akkor még nem születtem meg, de éltem, édesanyám hasában. Lehet innen jött az indíttatás, hogy húsz évvel később mélyebbre ássam magam ebben a szakmában:) No de... szakember még most sem vagyok, még nem utaztam át a világot, bár most csak belföldre koncentrálok:) Jó lenne a magyarországi stopposkultúrát népszerűsíteni mind az utazni vágyók, mind az autósok körében. Lássuk csak...
A második alkalomkor rossz vonatra szálltam Debrecenben (jó, Apafán) 2006/07-ben, 16 voltam, asszem, és nem Hajdúhadházon, hanem Sámsonban kötöttem ki, de a kalauz rendes volt, az öszödi beszéd alkalmából mondta, hogy "ezt elkúrtam, nem kicsit, nagyon", de nem kellett jegyet vennem:) Hajdúsámsonban kiszálltam, megkérdeztem a vasutas bácsit "miholmerre" és elkalauzolt (haha, többfunkciós a vasutas, kalauzként is funkcionál, mekkora...) a városközpontba. Az ottani buszt természetesen pont lekéstem, de megláttam egy szép nagy zöld táblát Hajdúhadház X km felirattal... Nem emlékszem mennyi volt, de maximum 15, talán még annyi se. Aztán bevillant a gondolat, hogy stoppal eljuthatok Hadházra. Ki is álltam az út szélére, még megijedni se volt időm semmitől, ahogy kiraktam a kezem, a legelső autó megállt... Örvendeztem, aztán lefagyott az arcomról a mosoly, mert egyenruhás faszik űltek elöl, de csak mondták, hogy űljek be, elvisznek addig. Nem beszélgettünk semmit, csak eldobtak az ottani vasútig és máris ott voltam akkori barátnőmnél és meséltem kalandos utazásomat...
Na, a harmadik rövidke sztori az volt, hogy bamba voltam és kedves barátomat már akkor hívtam fel, amikor Újfehértónál járt Nyíregyháza fele, így már nem fordult vissza értem. Viszont megoldottam stoppal, mert vonattal nem volt kedvem menni, különben is ki költ erre 500 Ft-ot, amikor mélyszegénység van?:o Kicsit lámpalázasan álltam ki a 4-es főút mellé a Debrecenből kivezető szakaszra a szekérrel, traktorral, biciklivel, kismacskával behajtani tilos táblához és láss csodát, még fel sem emeltem a kezem teljesen már megállt a legújabb BMW. Gyorsan leállt a kavicsra, mert mögötte vészesen közeledett egy nagy debella kamion, ami nem lett volna szerencsés, ha nekipukkan. Sofőrbá' a luxusautójával elrepített Nyíregyig, mondanom sem kell, nagyon rövid idő alatt. Régen ő is szegény volt, meg sokat stoppolt, ezért vett fel engem. Egyetlen szépséghibája az volt a történetnek, hogy (Hú, a "hogy" után KATI szórend van, bár, ja nem, ez most magyarul van, csak hirtelen összekevertem ezeket a dolgokat, mint lelkes germanisztika hallgató in di Junivörziti Debrecen) Szóval szépséghiba az volt, hogy a város legszélén rakott ki a Metrónál, miközben a haverjával telefonált, így szól e: "Mindjárt ott vagyok, csak felvettem egy stoppost, jól megverem, kirabolom, aztán megyek" Hát mondom magamban, ha-ha. Ajándék lónak nem néztük a fogát, egy óra gyaloglás után már ott is voltam a kedves ismerőseimnél a főiskola koleszében és csodálkoztak, hogy milyen hülye vagyok, hogy stoppal mentem, dehát még nem érzik a stílust:)

Kedves rádiónéző gyerekek! Vagyis, olvasók.

 
Ez egy rövid Curriculum vitae volt, mert aki szövegért -szép magyar szóval - az már tudja, hol lakok, hova járok iskolába, ki tudja számolni hány éves vagyok, a nevemet is sejtheti, ennyi egyelőre elég is lesz:)

 Ezek után a rövid mazsolák után már jönnek a hosszabb és izgalmasabb menetek, bár nem győzöm hangsúlyozni, nem csak az olvasónak kívánok megfelelni, hanem ez nekem egyfajta memoárként is szolgál és új bejegyzés akkor lesz miután elutazok valahova és miután leírom az élményeimet, nem hamarabb és nem később. "Eldobandod te az Antiochiai Szent Kézigránátot a te ellened felé, ki - mivel nem kedves nekem - megdöglend." Á, már megint elkalandoztam a filmszakmába. Na szóval, akkor lesz írás, amikor úgy gondolom. Nem én függök a blogtól, hanem ő tőlem. Punktum.

 Más: nekem a stoppos oldalak tanulmányozásakor minden kis apró részlet érdekes volt, úgyhogy én sem fogom kímélni a plebs-et, amit úgy gondolok leírom, amit meg úgy hogy nem... azt... na, na? Azt nem.

 Tessék felkerekedni! Irány az utca!

-.-